MH/MTI
2025. január 9. csütörtök. 19:53
Frissítve: 2025. január 9. 19:54
A londoni külügyminisztériumban tartott átfogó csütörtöki bel- és külpolitikai helyzetértékelésében Lammy úgy fogalmazott: Trumpnak igaza van, amikor azt mondja, hogy Európának több pénzt kell fordítania saját védelmére.
Trump minapi nyilatkozatában felszólította a NATO-tagállamokat arra, hogy hazai össztermékük (GDP) 5 százalékát költsék védelmi kiadásokra a szövetség jelenleg érvényes ajánlásában szereplő 2 százalékos minimum helyett.
Csütörtöki beszédében azonban a brit külügyminiszter is csak arra tett ígéretet, hogy Nagy-Britannia a következő amerikai elnök által követelt 5 százalék felére emeli GDP-arányos védelmi kiadásait. David Lammy azt mondta: a munkáspárti brit kormány egyértelműen kijelöli majd azt az utat, amely elvezet a hazai össztermék 2,5 százalékának megfelelő védelmi költségvetés eléréséhez.
Hozzátette: a brit kormány vezető szerepet kíván betölteni az összes NATO-tagország meggyőzésében arról, hogy stratégiai szükségszerűség a védelmi kiadások további növelése.
Lammy szerint a NATO-nak fel kell hagynia azzal, hogy az 1990-es évek emléke elhomályosítsa ítélőképességét, mivel a hidegháború utáni békés időszak egyértelműen véget ért, megváltozott a stratégiai környezet.
Hangsúlyozta: jelenleg több konfliktus dúl a világban, mint 1945 óta bármikor.
A brit külügyminiszter nem tért ki beszédében azokra a kijelentésekre, amelyeket Trump tett az utóbbi napokban az autonóm területként Dániához tartozó Grönland amerikai ellenőrzés alá vonásának lehetőségéről. Nem sokkal korábban, a BBC rádió csütörtöki hírműsorának nyilatkozva azonban azt mondta: Trump retorikájának intenzitása és megnyilatkozásainak kiszámíthatatlansága destabilizáló lehet, de az biztos, hogy Trump is elismeri a Grönland feletti dán fennhatóságot.
Trump, aki január 20-án lép hivatalba, minapi nyilatkozatában nem volt hajlandó kizárni azt a lehetőséget, hogy az Egyesült Államok gazdasági nyomásgyakorlással vagy katonai erővel ellenőrzése alá vonja Grönlandot és a Panama-csatornát.
A csütörtöki BBC-interjúban – arra a kérdésre, hogy London miként reagálna, ha az Egyesült Államok katonai erővel próbálná megszerezni Grönlandot – a brit külügyminiszter egyértelműen kijelentette, hogy „ez nem fog megtörténni”. David Lammy hangsúlyozta: soha nem fordult elő, hogy NATO-tagállamok háborús konfliktusba kerüljenek egymással.