2025. január 9. csütörtök. 11:24
Ritkán hallható bölcsességről tett tanúbizonyságot Magyar Péter újévi köszöntőjében, amikor előre hozott választásokról beszélt, hiszen a legutóbbi voksolás óta sok víz lefolyt a Dunán, az ősszel ritka áradásnak lehettünk tanúi. Minden azzal kezdődött, hogy megalakult az európai hazafiak frakciója, amelynek egyik alapítója szeptemberben hazája választásán a legnépszerűbbnek bizonyult, s bár oktalanul megpróbáltak tudomást sem venni róla, mostanra Ausztriában is felismerték a régi magyar bölcsességet, miszerint szamárra hiába teszünk bársonynyerget, az csak szamár marad. Hogy mindez világszerte igaz, azt novemberben a tengerentúlon nyomatékosították, és a csacsifogatot pihenni küldték.
Nagy változások zajlanak, ezt ismerhette fel Magyar Péter is, csak a címzést keverte össze, hiszen európai parlamenti képviselőként a hazai eseményekre kevesebb hatással lehet, mint a brüsszeliekre, ahol harcos demokrataként magához ragadhatja a kezdeményezést, elindíthatja a valóságra fittyet hányó hordószónokok lemondatását. A példa adott, csak ugyanazt kell tenni, amit a szomszédunkban elvégeztek, azaz az elvtelen kompromisszumokra épülő koalíciózást fel kell számolni, Manfred Webert nyugdíjba kell küldeni, s máris indulhat az észszerű egyeztetés a január 20-án hivatalba lépő Donald Trumppal. A bizottság elnöke, Ursula von der Leyen miatt felesleges aggódni, ő arra hajlik amerre az elveszett esemesei „megtalálói” kérik, márpedig Merkel lehallgatási botrányának kipattanása óta tudhatjuk, hogy Amerikában semminek nem vész nyoma, csupán a nyilvánosságra kerülés dátuma kérdéses.
Eljött tehát Magyar Péter nagy pillanata, nemcsak a hazai buboréklakók, hanem egész Európa figyelmét magára vonhatja egy ilyen indítvánnyal, s egyúttal azt is bizonyíthatná, hogy ő bizony egy snájdig politikus, nem úgy ugrál, ahogy mások elvárják, önálló döntésekre is képes. Eddig ugyanis ebből vajmi keveset láthattunk; vergődése, hangoskodása, agresszivitása rendre a rombolásra korlátozódott. Egy bátor brüsszeli fellépés sokak elismerését vívná ki, bár nem nehéz belátni, hogy ez a forgatókönyv aligha szerepel az ottani szereposztó dívány kínálatában. A csattanót azonban mindig érdemes kivárni, hiszen az alapszabály, hogy fordulat nélkül nincs mese.
Egy csacsinak igen jól ment dolga. Könnyebben élt, mint sok munkás szolga. Szénát, zabot elegendőt kapott, s télen-nyáron csinos ólban lakott, de ő ezen sok jót keveslette, s amint farsang végén észrevette, hogy a juhász dudaszónál mulat, elhagyá őt a jámbor indulat. Oly kedve gerjedett táncolásra, hogy már gondolni sem tudott másra. Csak úgy turkált mindent maga mellett. Minden rossz volt neki, mi sem kellett. Végre egy macskát fogadott dudásul, s azzal a befagyott tónak indult. A sima jégre alig, hogy rálépett, a tó körül összecsődült a nép. Rákezdték a csacsinszki nótáját, füles úr összeütötte bokáját, de alighogy kettőt-hármat ugrott, szörnyű ordítással hasra rogyott. Dudás úr ijedtében elszaladt, s a nép nevetésben majd megszakadt. Szegény csacsi – nem ok nélkül nyögött, mert „Jaj!”, a keresztcsontja eltörött, s a nagyravágyónak harmadnapon bőrét árulgatták a piacon. Az iákolásnak is megvan a maga súlya, csak helyén kell kezelni.
A szerző vezető szerkesztő
