A Tottenham-Liverpool angol Ligakupa-mérkőzés 6. percében, egy szöglet után a fejelni próbáló Rodrigo Bentancur rosszul ért földre, majd mintegy tízperces ápolás után hordágyon, oxigénmaszkban hagyta el a pályát.
Az urugwai focista a klubözlése szerint augusztusban már hasonló sérülést szenvedett, de eszméleténél van és kommunikál, az éjszaka folyamán pedig a focista a közösségi oldalán jelezte, hogy minden rendben van, hálás az aggódó üzenetekért, és gratulál a csapatának a sikerhez.
A Tottenham végül a 86. percben Lucas Bergwall góljával győzött. A a betegsége miatt Szoboszlai Dominik nélkül játszó Liverpool ekkor 10 emberrel volt a pályán, Konsztandinosz Cimikasznak ugyanis ápolás miatt el kellett hagynia a játékteret,mivel Bergvall szabálytalankodott vele szemben korábban.
A svéd középpályás felrúgta a görög ellenfelét, így egyértelműnek látszott, hogy sárga lapot kell kapnia, a játékvezető azonban nem adott neki. Ez már a második sárga lett volna Bergvallnak, piros lappal pedig a pályán sem lehetett volna azokban a pillanatokban, amikor gólt szerzett.
A címvédő Liverpool szurkolói a közösségi médiában bírói csalást kiáltottak, és Szoboszlai Dominikék reklamálás miatt sárga lapot kapott edzője is megszólalt az ügyben:
„Egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy elveszíthetnénk a mai meccset. De néhány pillanaton keresztül csak tíz játékosunk volt a pályán, ez pedig nehéz helyzet egy olyan csapat ellen, mint a Tottenham, amely képes jól játszani – idézte Arne Slot szavait a Magyar Nemzet.
– Ha már kikaptunk, jó dolog, hogy legalább egy olyan meccset veszítettünk el, amelyiknek lesz visszavágója, és nem egy mérkőzésen dől el minden. Nem vagyunk tökéletes helyzetben, mert egy nagyszerű csapat az ellenfelünk, és várhatóan több játékosa is felépül a második meccsre.” -foglalta össze a helyzetet az edző.
A visszavágót február 6-án rendezik Liverpoolban.