A tüdőrák az egyik vezető halálok a daganatos megbetegedések között, azonban a szakértők továbbra sem győzik hangsúlyozni, hogy az első jelek sokszor nem a tüdőhöz köthetően jelentkeznek. Ennek egyik oka, hogy a tüdőrák legtöbb fajtája már csak akkor okoz észrevehető légzőszervi tüneteket, ha már késő.
Ennek ellenére vannak olyan jelek, amelyek felhívhatják a figyelmet egy esetleges lappangó daganatos betegségre.
Az egyik ilyen a ujjakon jelentkező elváltozás lehet. A friss kutatások szerint a tüdőrákos megbetegedésben szenvedők egy jelentős részénél még a tünetek megjelenése előtt megfigyelték az ujjak elváltozását. Ez ráadásul progresszív folyamat, hiszen először csak a körömágynál lévő bőr gyullad be és fényesedik ki, később azonban elkezdenek a körmök is változni, míg végül teljesen meggörbülnek.
Hasonló figyelmeztető jel lehet a duzzadás, ami nemcsak az ujjakon, de a csuklón is jelentkezhet.
Érdemes lehet tehát felkeresni egy szakembert, ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk.