Lemondta Olaszországba tervezett utazását Joe Biden

MH/ MTI
2025. január 9. csütörtök. 12:57

Biden a tervek szerint csütörtök délután indult volna háromnapos látogatásra, amelynek során Ferenc pápával, Sergio Mattarella olasz államfővel, Giorgia Meloni olasz kormányfővel is találkozott volna.

Az olaszországi utazás lett volna Biden utolsó tengerentúli útja elnökként. A Fehér Ház közleménye szerint azért mondta le az utazást, hogy az erdőtüzek okozta vészhelyzet kezelésére tudjon összpontosítani. Szerdán Joe Biden elrendelte, hogy szövetségi forrásokkal is kiegészítsék a helyi mentési erőfeszítéseket.

Los Angeles megyében több helyen is erdőtűz is tombol, legkevesebb öt ember életét vesztette, és több mint 1100 épületben keletkeztek károk. Gavin Newsom kaliforniai kormányzó kedden szükségállapotot hirdetett ki, miután több tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát a gyorsan terjedő lángok miatt az állam déli részén.

Elolvasom a cikket