Már a gyerekeket is büntetik Ukrajnában

Ukrajnában pénzbírsággal sújtják azokat a 17 éves fiúkat, akik nem vétetik magukat időben katonai nyilvántartásba, a bírság összege 17 ezer hrivnya – jelentette ki csütörtökön Fegyir Veniszlavszkij parlamenti képviselő a Legfelső Tanács védelmi bizottságának tagja az Eszpresszo tévécsatornának nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info.

A jelentés szerint Veniszlavszkij 17 éves fiúk pénzbüntetésének lehetőségét kommentálva hangsúlyozta: „Ha a közigazgatási szabálysértés ténye megállapításra kerül, és nincs olyan körülmény, amely kizárná a közigazgatási felelősségre vonást, akkor az ilyen személy közigazgatási felelősségre vonható.”

A honatya emlékeztetett arra, hogy azok a fiúk, akik idén töltik be a 17. életévüket, az év első felében kötelesek katonai nyilvántartásba vétetni magukat. „A Legfelső Tanács olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi az ilyen fiúk nyilvántartásba vételét elektronikus kommunikáció révén anélkül, hogy felkeresnék a területi toborzási és szociális támogatási központot (TCK).

Elolvasom a cikket