Chris Hadfield asztronauta és a Nemzetközi Űrállomás korábbi parancsnoka szerint az űrügynökség még „halálszimulációkat” is végez az űrhajósokkal, akik ezeket a forgatókönyveket vizsgálják.
„Ha valaki így halna meg, először a zsilipbe vinném be – mondta Hadfield az egyik ilyen gyakorlatból levont következtetéséről. – Valószínűleg a nyomás alatt lévő ruhájukban tartanám őket; a testek valójában gyorsabban bomlanak az űrruhában, és nem akarjuk a rothadó hús szagát vagy a gázok távozását, az nem higiénikus. Tehát a ruhájukban tartanánk őket, és az állomáson tárolnánk valahol hideg helyen.”
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén a probléma viszonylag gyorsan megoldható lenne: Ideiglenes tárolás az ISS hűvösebb részében, majd az emberiség történetének talán legfélelmetesebb halottaskocsi-felvonulása.
„A maradványok végleges elhelyezése ezután következik, és az ISS Programiroda felelős a maradványok végleges elhelyezésének meghatározásáért – vázolja a NASA az útmutatóban. – Az ISS-en bekövetkező halálos személyzeti baleset esetén a lehetőségek a maradványok visszaszállítására, a kidobásra vagy a megsemmisítő visszatérésre korlátozódnak.”
Természetesen a legénység NASA-nak benyújtott kívánságait is figyelembe vennék egy ilyen haláleset esetén. Hosszabb küldetéseknél – mondjuk a Marsra – más megoldásokra lehet szükség.
Természetesen ki lehetne dobni a testet az űrbe, potenciálisan veszélyes űrszemétté változtatva az egykori kollégát. Ez tulajdonképpen ellentétes az ENSZ űrszemét csökkentéséről szóló megállapodásával, ami a megható búcsúztatást nemzetközi incidenssé változtathatja.
A NASA által létrehozott kutatócsoport által javasolt egyik alternatíva az lenne, hogy a holttestet egy zsákban egy robotkarhoz rögzítik az űrhajó külső oldalán. A holttest megfagyna, és ekkor a kar 15 percen keresztül rezegtetni kezdené a zsákot, amíg a törékeny test apró darabokra nem esik szét. A vizet hagyják elpárologni a zsákból egy szellőzőnyíláson keresztül, így az űrhajó körülbelül 25 kilogrammnyi maradványt hagy, amelyet haza kell vinni a Földre.
Ahogy Susanne Wiigh-Masak, a Promessa környezetbarát temetkezési cég munkatársa a Vice-nak elmondta: „A hajón mindennek nagyon minimálisnak kell lennie, és gondosan mérlegelni és tárolni kell. Nincs sok extra hely, így ha van egy teljes méretű elhunyt teste, hol fogják tárolni?”
A folyamatot illetően nem sok minden van meghatározva – ez valószínűleg a küldetésen részt vevő űrhajósok és a Földön tartózkodó csapat közötti megbeszélésen, valamint az űrhajós saját kívánságán múlna. A NASA nagy gondot fordít arra, hogy a Naprendszerben lévő más testeket ne szennyezzék be, és a testeket inkább elhamvasztanák, hogy minden földi mikrobát elpusztítsanak, ha a holttestet nem a legénység viszi haza.
Ha ez nem lehetséges – mondjuk valami történt az egész legénységgel –, akkor előfordulhat, hogy eltemetik vagy a Hold felszínén hagyják őket.
Ha a Hold felszínén hagyják, nem bomlik el úgy, mint itt a Földön. Ha Ön a holdi napszakban halna meg, a testében lévő baktériumok megkezdenék a test lebontásának normális folyamatát. Ez azonban nem tartana sokáig, és nem is lenne túl hatékony, mivel a testben lévő víz gyorsan elpárologna a közel vákuumos környezetben. Amint beköszönt a hosszú holdi éjszaka (14 földi nap), a test megfagy, és a baktériumok teljesen megállnak, ha eddig nem álltak volna meg. Mivel a baktériumok nem bomlasztják, a lágyszövetek biztonságban maradnak, és Ön elkezd holdi múmiává válni.
A Föld légkörének és magnetoszférájának védelme nélkül a sugárzás tovább bontaná a testét, de sokkal hosszabb idő alatt, és valószínűleg a csontjai több tízmillió év múlva is meglennének.
A Holdon a hőmérséklet ingadozása, amely nappal akár 127 °C és éjjel –173°C között ingadozik, szintén hatással lenne a testre, potenciálisan széttörve azt, ahogyan örökké fagy és olvad.
