MH/MTI
2025. január 10. péntek. 18:58
Varga-Bajusz Veronika a Hungexpón megrendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium 11 egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) összefogásával indítja a programot, amellyel a fiatalok számára széles körben szeretnék elérhetővé tenni a kulturális programokat, rendezvényeket.
A Csontváry Kulturális Kredit program, rövidebb nevén a Csontváry KULTKredit program keretében februártól indulnak olyan szabadon választható tantárgyak, amelyek részeként kulturális programok, rendezvények látogatásával kreditet szerezhetnek a hallgatók – részletezte az államtitkár.
„Az a célunk, hogy minél többekkel, minél szélesebb körben megismertessük a nemzeti kulturális kincseinket, értékeinket. Szeressék, vágyják a fiatalok a kultúrát, minél többen járjanak ezekre a programokra, rendezvényekre” – jelentette ki Varga-Bajusz Veronika.
A program hét városban, 11 egyetemen lesz majd elérhető februártól, magyar és külföldi hallgatók egyaránt részt vehetnek benne. „A külföldi hallgatók esetében az a célunk, hogy megismerjék, hazavigyék és terjesszék a magyar kulturális élet kincseit, egyfajta kulturális nagykövetekként vigyék a hírét a magyar kultúrának” – tette hozzá az államtitkár.
Elmondta, hogy 44 kulturális intézmény több ezer jegyet ajánlott fel az egyetemek számára. Ezeket a HÖOK applikációján keresztül juttatják majd el a hallgatókhoz.
A sajtótájékoztatón Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a Z és az Alfa generáció az élete nagy részét az online térben tölti, viszont vannak olyan alapvető emberi igények és értékek, amelyek nem változtak a digitalizáció korában sem. „Ezek a személyes kapcsolatok, a közösség és a művészet ereje, amikor lekapcsolódnak a fények a színházban, amikor felgördül a függöny, és mikor összemosolygunk a mellettünk ülővel” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Felidézte, hogy a kulturális kormányzat indított már hasonló programokat: a Lázár Ervin Programot és a Déryné Programot. A KULTKredit mintaprogramot kifejezetten az egyetemisták igényeire szabták, azzal a céllal, hogy illeszkedjen az életükhöz és a tanulmányaikhoz – tette hozzá.
Mint elmondta, a hét városban 44 kulturális intézmény csatlakozásának köszönhetően az egyetemisták többek között kőszínházak, szimfonikus zenekarok, táncegyüttesek, múzeumok, galériák programjai közül válogathatnak majd.
Kiemelte, hogy az egyetemisták a jövő értelmisége, közülük kerülnek majd ki a jövő vezetői. „A KULTKredit program segítségével a fiatalok megismerhetik kulturális kincseinket, gazdag örökségünket és hagyományainkat. Párbeszéd indulhat nemcsak az egyetemisták, de a generációk között is” – tette hozzá Novák Irén.