A hagyományos fehér cukor helyettesítésére már sokféle egészségesebb alternatíva közül válogathatunk. Azonban épp emiatt könnyű elveszni a lehetőségek között, és az sem mindegy, mihez használjuk fel a kiválasztott cukorpótlót. Összegyűjtöttük a ma már bárhol elérhető édesítőszereket, és mindegyikről eláruljuk a fontosabb tudnivalókat, hogy biztosan azt vegye le a polcról, amelyikkel a legjobban jár.
Az eritrit egy természetes cukoralkohol, amely gyümölcsökben is előfordul. Teljesen kalóriamentes, így a legideálisabb édesítőszer diétázóknak és fogyni vágyóknak. Nincs hatással az inzulintermelésre, mert a glikémiás indexe nulla, így cukorbetegek is fogyaszthatják. Használhatjuk sütéshez-főzéshez, arra azonban figyelni kell, hogy az eritrit édesítőereje 60–80 százaléka a közönséges cukorénak, így egy kicsit többet kell belőle használni, mint a cukorból. Íze hűs és édes, nincsen utóíze, nincs puffasztó hatása.
A másik remek alternatíva a sztívia, amely csak az 1930-as években indult hódító útjára. Azóta az egész világon elterjedt, a legnagyobb sikert Japánban aratta. Ezt a növényt nemcsak édes ízéért érdemes fogyasztani, hanem azért is, mert erős gyulladás- és vérnyomáscsökkentő hatással bír. Sütéshez, főzéshez kiválóan alkalmazható, csupán a mennyiségére kell odafigyelni. Épp ezért a folyékony változat helyett a porállagút érdemes használni, mert abból pont annyi kell, mint a cukorból, pont annyira édesít, és sütésnél az anyaghányad sem borul fel.
Nyírfacukor, avagy xilit
A nyírfakéregből vagy kukoricarostból kivont, alacsony kalóriatartalmú xilit kristályos szerkezetének köszönhetően ízben és látványban is azt nyújtja, mint a cukor, bár óvatosabban kell vele bánni, mert jobban édesít. Főzéshez, sütéshez kiválóan alkalmas, élesztős tésztákhoz azonban nem alkalmazható.
Juharszirup
Így készül: a juharfa nedvét lecsapolják, megvárják, amíg besűrűsödik, majd ezt az édes folyadékot használják sütéshez, főzéshez. Port is előállítanak belőle. Óvatosan kell vele bánni, mert kétszer olyan édes, mint a nádból vagy cukorrépából nyert cukor. Számos nyomelemet, többek között az energiatermelésben és a normális idegműködés biztosításában fontos szerepet játszó mangánt is tartalmaz. Ezenkívül riboflavin, cink, magnézium, kalcium, kálium és vas is található benne.
A mexikói eredetű növény édes, ragacsos levét sok mindenhez felhasználják, ebből készül például a tequila is. Az utóbbi időben azonban az agávéról leggyakrabban a levelei nedvéből nyert, édesítésre alkalmas szirup kapcsán lehet hallani. Készíthető vele bármilyen sütemény, sült és főtt étel, amibe cukor kell. Tea, kávé és más reggeli italok édesítőjeként is megállja a helyét, hiszen jól oldódik, és nincs kellemetlen utóíze. Bár kalóriatartalma csaknem azonos a cukoréval, de mivel másfélszer édesebb annál, így kevesebb sziruppal is elérhető a kívánt ízhatás.
A modern kor új és újra felfedezett édesítőszerei mellett érdemes megismerni, megtartani a jól bevált és egészséges mézet. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy mennyit fogyasztunk belőle, kis adagban ugyanis nagyon jót tesz a szervezetnek, nagy adagban viszont sajnos nem sokkal jobb a cukornál.