Az előadás a Békéscsabai Jókai Színházzal koprodukcióban készült, s a békési vármegyeszékhelyen már sikeres szériát futott be, most pedig a fővárosi közönség is megnézheti Szabó Magda remekművét Pataki András rendezésében.
A Kígyómarás Szabó Magda első drámai műve. „Szabó Magda írói zsenije elvitathatatlan, és ez már ebben az első színpadi műben is megmutatkozik, amellyel az írónő feliratkozott a színpadi szerzők akkor igencsak rangos lajstromába, Illyés Gyula vagy Németh László mellé” – emelte ki Pataki András a darab kapcsán. Az 1960-ban keletkezett, Disznótor című regény színpadi átirata azonban nem pusztán adaptáció, hanem önálló értékű színpadi mű, igazi dramaturgiai csúcsteljesítmény – teszi hozzá a rendező. Három idősíkban látjuk ennek a furcsa, elrontott házasságnak a történetét, 1929-ben, 1843-ban és 1955-ben, mindhárom időszak a magyar (és világ-) történelem egy-egy válságos pillanata. A gazdasági világválság, amikor emberek élete ment tönkre, és országok dőltek romba, a második világháborúnak az a momentuma, amikor már zajlik a mozgósítása annak a magyar haderőnek, amely majd szinte teljesen elpusztul a Donnál, illetve az ’56-os forradalmat közvetlenül megelőző korszak, amely már a diktatúra csontvázán alapszik – ezek a pillanatok keretezik Tóth János és felesége személyes, hétköznapi drámájának történetét” – részletezte Pataki András a mű szerkezetét.
„A néző a közös magyar sorsélmény és a jóval tágabb, szinte erkölcsi példázatnak is beillő dimenzió mellett kap egy krimibe illő, személyes történetet is, amely az érvényesülni vágyó, feltörekvő értelmiséginek, Tóth Jánosnak és a lecsúszott, elszegényedett arisztokrata család lányának, Kémery Paulának ellentétektől, kimondatlan titkoktól terhelt kapcsolatán keresztül mutatja meg, milyen következményei lehetnek a nagyravágyásnak, a hamis álmoknak és az ezekben fogant döntéseknek az ember életében. Az előadást az Újszínház a Békéscsabai Jókai Színházzal közösen hozta létre, és a békéscsabai mintegy harminc-negyven sikeres előadás is bizonyítja, hogy érdemes ilyenekben gondolkodni” – fejtette ki a rendező.
A darabot játsszák: Pásztor Edina, Beszterczey Attila, Oláh Tánia, Tarsoly Krisztina, Papp Attila, Nádra Kitty, Katkó Ferenc, Liszi Melinda, Sziveri Emese, Veselényi Orsolya és Bergics András.
Szabó Magda Kígyómarás című drámáját 2025. január 17-én mutatja be az Újszínház. Az előadás a Békéscsabai Jókai Színházzal koprodukcióban készült, s a békési vármegyeszékhelyen már sikeres szériát futott be
Fotó: Békéscsabai Jókai Színház