Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a HírTV-nek nyilatkozva Zelenszkij beszédével kapcsolatban úgy fogalmazott.
„Elment Zelenszkij. Mit csinál? Amit mindig: elmondja, hogy köszöni, amit eddig kapott, és elkezd veszekedni. Nagyon érdekes, elmondja azt, hogy milyen fegyverrendszereket követel, nem kér, követel” – fogalmazott a Mandiner szemléje szerint.
Hozzátette: a jelenlegi amerikai vezetés kész helyzet elé állítja a republikánusokat azzal, hogy odaadja az utolsó 500 millió dolláros támogatást fegyverben, ami azt jelenti, hogy a frontokon a helyzet valamelyest stabilizálódik.
Nógrádi elmondta, egy ismerősétől úgy értesült, hogy az ukrán fronton a nyugati fegyvereket szó szerint eladják az ukrán katonáknak.
„Mi ez, ha nem korrupció?” – tette fel a kérdést a szakértő.
Nógrádi György az ukrán elnökkel kapcsolatban megjegyezte, kérdéses Zelenszkij sorsa, az oroszok ugyanis már nem akarnak vele tárgyalni, és több jeli is arra utal, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump se fogja partnerként kezelni.