MH/MTI
2025. január 11. szombat. 19:25
Frissítve: 2025. január 11. 19:29
A bretagne-i mezőváros Szent József-templomában tartott szertartáson mintegy kétszázan vettek részt, közöttük Marine Le Pen, aki apját követte a Nemzeti Front (FN), későbbi nevén Nemzeti Tömörülés (RN) párt élén, amelynek a 96 éves korában kedden elhunyt Jean-Marie Le Pen a társalapítója és vezetője volt.
Több forrás szerint a szertartáson jelen volt a párt jelenlegi elnöke, Jordan Bardella is, de a kameráktól távol. A mintegy kétórás templomi gyászszertartás után az egykori pártvezér koporsóját szüleinek sírboltjában helyezték el, nem messze a Le Pen család házától.
A mintegy 1700 lakosú francia mezővárosban megerősítették a rendőri jelenlétet, de a nap a legkisebb incidens nélkül zajlott.
Pénteken Morbihan megye közigazgatási vezetője tüntetési tilalmat rendelt el a városban. 2002-ben Le Pen bejutott az elnökválasztás második fordulójába Jacques Chirac leköszönő elnökkel együtt, de végül a szavazatok több mint 82 százalékával Chiracot választották újra. Január 16-án a párizsi Notre-Dame-du Val-de-Grace-templomban újabb gyászmisét tartanak Le Pen emlékére, amely nyitott lesz a nagyközönség előtt is.