Jelentősen korlátozná hazájában a fiatalok videojátékozását Vjacseszlav Volodin. Mint a Lenta.ru tudósításából kiderül, az Állami Duma elnöke közölte, egy, a Telegram csatornáján végzett felmérésre utalva kifejtette, a válaszadók 71 százaléka támogatta, hogy megvédjék a gyerekeket az erőszakot és agressziót tartalmazó történetektől. A politikus persze azonnal leszögezte, szó sincs a videojátékok teljes betiltásáról, azonban butaság lenne nem látni, hogy a diákok egymás közti és a tanárok elleni támadásai nagy mértékben vezethetőek vissza a digitális térben átélt erőszakhoz.
A gyerekek és a tinédzserek, amikor efféle cselekményeket követnek el, gyakran azt gondolják, hogy továbbra is a virtuális világban élnek, mivel elmosódik a határ a valóság és a „képzelet szüleményei” között – mondta.
Volodin szerint az Állami Dumában tárgyalt törvényjavaslatnak meg kell védenie a gyerekeket az interneten és a videojátékokon megjelenő pusztító tartalmaktól, a bűncselekmények elkövetését célzó propagandától, a nemváltástól, a droghasználattól és az LMBT propagandától.