Merjük-e használni a genomika adta lehetőségeket?
Az információtechnológia benyomul más tudományágakba, és ott fantasztikus fejlesztési lehetőségeket teremt. A genetika és az információtechnológia összekapcsolódásából keletkezett a genomika. A humángenom program 2006-ban fejeződött be, ekkorra sikerült feltárni és leírni a teljes emberi genomot. A humán DNS kettős hélixe 23 kromoszómapárból és körülbelül hárommilliárd bázispárból áll. E hatalmas szám mögött valójában négy komponens variálódásából felépülő nukleotidok állnak. Ez az a „helyzet”, amikor az információtechnológia bekapcsolódása hatalmas eredményekhez vezethet, ez a génszerkesztés.
GMO-k előállítása eddig is folyt, de Jennifer Doudna és Emmanuelle Charpentier amerikai kutatók 2012-ben egy olyan módszert dolgoztak ki, amely a génmódosítást technikailag szinte pofonegyszerűvé és az előző gyakorlathoz képest összehasonlíthatatlanul pontosabbá tette. (Ezért kaptak 2123-ban Nobel-díjat.) Ezt a kívülállóknak teljességgel érthetetlen CRISPR/Cas9 szó-rövidítésű módszernek nevezik. Ma már a géneket úgy szabdalják és ragasztgatják össze, mint ahogy egy filmrendező összevágja a felvételekből a kész filmet, vagy ahogy egy szerkesztő a Wordben átjavítja a kéziratot. Az új eljárást ennek megfelelően génszerkesztésnek nevezik, s a szakma a teremtés mámorában él. (Az eljárás azonban annyira nem egyszerű, mint mondjuk a filmvágás, mert a legtöbb tulajdonságot nem egy, hanem több gén kódolja, sőt az intelligenciát vagy a szexualitást több tucat.)
A módszer lehetővé tenné, hogy például az emberi embrió génállományát a szülők kívánsága szerint módosítsák, annak megfelelően, amilyen tulajdonságokkal szeretnék felruházni megszületendő gyermeküket. De – hál’istennek – tudományos közmegegyezés van, hogy a „csíravonalba” nem szabad belenyúlni, azaz olyan genetikai változtatásokat nem szabad végrehajtani, melyek öröklődnének. – Mert milyen is lenne az ideális ember? Aszociális, mint a legtöbb zseni? Vagy a férfiak kék szemű, szőke hajú izomkolosszusok? A változatosság kiszűrése fajunk degenerálódásához vezetne… Ehelyett Doudna és a szakterület vezető tudósai arra koncentrálnak, hogy a módszert a tömeges betegségek, mint amilyen az Alzheimer és a rák gyógyítására használják fel. (Az információtechnológia lehetővé teszi, hogy a betegségeket genetikai gyökerüknél kezeljék.)
Ennek a szakterületnek a szabályozása tehát egyszerűbbnek tűnik, mint a mesterséges intelligenciáé, mert a következmények könnyebben beláthatók. Az ember klónozása is tilos, hiszen több példányban való megjelenésünk beláthatatlan jogi és személyes, családi bonyodalmakat okozna.
A téma kapcsán fölvetődik a halhatatlanság kérdése is. Szerintem ennek akkor lesz aktualitása, ha majd sikerül megoldani az emberi agy szkennelését, azaz lemásolását, digitalizálását. Ezen mind Amerikában, mind Európában komoly kutatóintézetek dolgoznak. A kutatók kedvét azonban elvette egy kezdeti sikertelenség. A C elegans nevű, szabad szemmel alig látható kis féregnek 302 neuronja és körülbelül hétezer szinapszisa van. Ennek ellenére évekig tartott, amíg azt sikerült szkennelni (vö.: agyunkban közel 100 md (1011) neuron és kb. 1014-1015 szinapszis van). Újabban viszont a siker mámorában él a szakma. A Princeton Egyetem FlyWire kutatócsoportja bejelentette, hogy sikerült szkennelni egy gyümölcslégy (azaz muslica) agyát. E két-három milliméter nagyságú kis rovar agyában már közel 140 ezer neuron közötti majdnem 55 millió kapcsolatról van szó, tehát az emberi agyhoz képest ez még mindig csekélység, de a fonalféregéhez képest már óriási előrelépés.
Ha majd sikerül szkennelni az agyunkat, az azt jelenti, hogy letölthető lesz egy adathorozóra, és ha még klónozással testet is teremtünk neki, máris halhatatlanok vagyunk.
A halhatatlanság ígérete azonban csak kezdetben csábító. Az életnek a halál ad értelmet; ha minden tetszés szerint megismételhető és korrigálható, belehalunk az unalomba. Lásd Simone de Beauvoire Minden ember halandó című regényét, melynek főhőse egy középkorból itt maradt nemesember, akinek a legnagyobb baja, élete tragédiája, hogy nem tud meghalni…
A genomika már ma is számottevő eredményeket ért el. A testi sejtek visszafiatalításával és számos betegség sikeres genetikai kezelésével jelentősen megnövelhető az egészségben várható élettartam.
A szerző közgazdász
(A cikksorozat alapja a szerző tanulmánya, amely a Kulturális identitás a glokalizáció korában című kötetben jelent meg. Szerkesztette Szécsi Gábor és Tóth I. János, Gondolat, 2024)
