– A leköszönő demokrata adminisztráció felvette az USA szankciós listájára Rogán Antalt. Mostantól erre (is) fognak mutogatni Brüsszelben, ha nem akarják kifizetni a Magyarországnak járó pénzeket?
– Ez is egy olyan példátlan és arcátlan támadás, ami beleillik a leköszönő nagykövet korábbi tevékenységébe – egy partizánakció. David Pressman a kezdetektől a magyar kormány ellen dolgozott, az ellenzéket támogatta, miközben egy nagykövetnek azzal kéne foglalkoznia, hogy az országaink közötti kapcsolatot javítsa, ahelyett, hogy politikai alapon állandóan a kormányt bírálja.
– Azoknak az intézkedéseknek a sorába illeszkedik, amelyekkel Donald Trumpnak igyekeznek most befűteni? Ugye, ő saját bevallása szerint a békére törekedne Ukrajnában, a demokraták viszont az utolsó pillanatban odaadtak mindent, amit tudtak Kijevnek, ezzel meg a magyar–amerikai viszony rendezését akarják nehezíteni esetleg?
– Egyértelműen tudatosan akarnak éket verni a hivatalba lévő Trump-kormány és az Orbán-kormány közé. Trump békét akar, ez veszélyezteti a háborúpártiak érdekeit, hiszen ők visszafordíthatatlan helyzetet akarnak teremteni Ukrajna háborús támogatásával. Elég nyilvánvaló, hogy a háborúpárti erők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a konfliktust az eszkaláció irányába tolják, és általában sem elegáns, hogy a demokrata kormányzat az utolsó napjaiban olyan döntéseket hoz, amilyeneket – mondjuk úgy – ilyenkor már nem lenne illendő. Brüsszelnek pedig sürgős lett az előrehozott választás, hogy bábkormányt ültessenek hatalomra itt is. Brüsszel megrendelésére ezt visszhangozza Magyar Péter és Gyurcsány is.
– Ha már „Amerika magyar hangja” szóba került, idéznék néhány sort a Szabad Európa egyik híradásából: „Kétarcúság jellemezte Magyarország második soros EU tanácsi elnökségét, méghozzá abban az értelemben, hogy politikai értelemben kudarcnak minősíthető, szakmailag azonban számos lapunk által megkérdezett tagállami diplomata szerint is normálisnak, vagy meglehetősen jónak.” Tekintettel arra, hogy hol jelent meg, ez egy nagy elismerés, nem?
– Igen. Mi nem vagyunk ennyire szerények, mi azt mondjuk, hogy a valaha volt egyik legsikeresebb elnökség volt a magyar elnökség – több szempontból is. Bár a baloldal még azt is el akarta érni, hogy vegyék el tőlünk, de aztán ezek a hangok nagyon gyorsan elhaltak, amikor mindenki látta – és kénytelen volt belátni –, hogy a magyar elnökség működik. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek: a versenyképesség helyreállításáról szóló Budapesti Nyilatkozat; a Schengeni övezet bővítése, amelynek az elindítása még az első, 2011-es magyar elnökséghez kötődik; a bővítési folyamat előbbre vitele a Nyugat-Balkánon, amely korábban megrekedt, és amiért Várhelyi Olivér biztos úr is nagyon sokat dolgozott. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a migráció és az ukrajnai háború vonatkozásában is a józanság kerekedett felül. A miniszterelnök úr békemissziója kapcsán kaptunk hideget–meleget, mára viszont egyre többen beszélnek a tűzszünetről és a békéről, tehát eljött az ideje talán annak, hogy ellehessen gondolkozni azon, hogy milyen európai stratégiát alakítsunk ki a háborúval, Oroszországgal, Ukrajnával kapcsolatosan. Mi az első pillanattól kezdve azt mondtuk, hogy kell egy stratégia, amely a konfliktus rendezéséről és nem a kiélezéséről szól. Ami pedig a migrációt illeti, végre illegális migrációról, a határok védelméről beszélünk, és nem, nem arról, hogy mindenkit be kell engedni ellenőrizetlenül. Mindeközben persze Magyarországot továbbra is sújtja a kettős mérce, hiszen minket azért büntetnek, mert védjük a határokat, miközben a legtöbb tagállami vezető lényegében belátta, hogy igazunk volt, van és lesz. Összességében viszont az elnökség rengeteg eredménnyel büszkélkedhet, a magyar elnökség a józanság hangja volt Brüsszelben. Ez igaz egyébként a zöld átmenetre is: nem szabad az európai emberekkel megfizettetni az átállást, és nem szabad egy olyan tervet erőltetni, ami tönkreteszi az európai ipart.
– Ami a migrációt illeti, van esély a változásra? Tényleg egyre többen beszélnek a határvédelemről és egy szigorúbb szabályozásról. Lehet az a hozadéka ennek, hogy Brüsszellel elengedi a büntetésünket?
– Ez egy hosszadalmas folyamat lesz. A brüsszeli vezetés bevándorláspárti. A jogi helyzetet jelenleg a Brüsszel által áterőltetett Migrációs Paktum határozza meg. Az európai tagállami vezetők viszont politikusként már egészen másról beszélnek, mint ami abban le van írva. A Migrációs Paktumban kvóták, migránstáborok és kötelező befogadás szerepelnek. Ezért új stratégiát kell kidolgozni, és szakítani kell azzal a megközelítéssel, amely mágnesként vonzza Európába a migránsokat, mert azt üzeni nekik, hogy ide be lehet jönni, és hogy aki egyszer bejut, azt szinte lehetetlen kiutasítani, még akkor is, ha jogellenesen lépte át a határokat. Erre van magyar megoldási javaslat. Szerintünk a hatékony migrációs politikának négy sarokköve van: egyrészt védeni kell a külső határokat, másrészt a kérelmeket csak külső helyszínen szabad átvenni, hogy csak a ténylegesen jogosultak jöhessenek be az Európai Unióba. Szükség van továbbá egy hatékony kiutasítási rendszerre, és segítséget kell nyújtani a kibocsátó országoknak. Úgy tűnik, hogy az ítélet egy olyan helyzet megteremtését szorgalmazza – nevezetesen a migránsok tömegeinek beengedését –, amelyről, mondom még egyszer, egyre több tagállamban belátják, hogy tarthatatlan. A migráció mára meghatározó kérdéssé vált az egyes nemzeti választásokon, és az európai emberek jelentős része elutasítja a brüsszeli elit által képviselt Willkommenskulturt. Egyértelműen a magyar elnökség jelentős sikere, hogy végre józan párbeszéd indult erről a problémáról. Ugyanakkor hosszú út áll előttünk, amíg sikerül az európai jogrendszer alapvető reformját elérni. Mi azon dolgozunk, hogy ez a változás mielőbb bekövetkezzen.
– Említette a budapesti deklarációt is, az elvi nyilatkozatot mikor követik tettek? Hogyan fogja az EU ledolgozni a versenyhátrányát?
– A Budapesti Nyilatkozat konkrét feladatokat fogalmazott meg a Bizottság számára – határidővel. Ez többek között azt jelenti, hogy nem lehet olyan szakpolitikai döntéseket hozni, amelyeket ne vizsgálnának meg előtte versenyképességi szempontból. Az Európai Uniónak pedig mégiscsak úgy kéne működnie, hogy a Brüsszel végrehajtja azokat a döntéseket, amelyeket az európai állam- és kormányfők meghoztak, és nem megy szembe az európai emberek érdekével. Számos teendő van a bürokrácia lebontásától a tőkepiaci szabályozásán át az európai ipar támogatásáig. A szakpolitikai javaslatok megvannak, most a Bizottságon a sor, hogy félretegye az ideológiai megközelítést, amit eddig alkalmazott, és végre az európai emberek javát szolgálja.
– Túl a szimbolikus jelentőségén annak, hogy Románia és Bulgária is Schengen részévé vált, az övezet kibővítésének konkrét haszna is van?
– A schengeni csatlakozás versenyképességi kérdés is, hiszen határok nélkül az áruk könnyebben tudnak mozogni. Nekünk, magyaroknak pedig különösen fontos, nemzetstratégiai jelentősége van annak, hogy úgy lehet átmenni Romániába, Erdélybe, hogy gyakorlatilag nincs határ. Én magam is erdélyi vagyok, az elmúlt 50 évben végigszenvedtem ennek a határnak, hogy úgy mondjam, minden kínját, és hatalmas sikernek tartom, hogy eltűntek a sorompók. Az a gombóc, ami sokaknak ott volt a gyomrában, amikor átléptek a határon, most eltűnt. A határmenti megyék is profitálhatnak ebből, természetesen. Rengeteg átkelőhely épült az elmúlt időszakban, és ezeken keresztül mostantól zökkenőmentes lehet a személy- és áruforgalom. Ez jó a vállalkozásoknak, jó a turizmusnak, ez a gazdaság minden ágazatát érinti. De egész Európa versenyképességét növeli, hogy két új ország csatlakozott ehhez az övezethez. Viszont ezért is fontos az illegális migráció megállítása: hogy ne kelljen ismételten biztonsági szempontok miatt határellenőrzéseket bevezetni, mint történt ez bizonyos nyugat–európai országok esetében.
– Ami pedig a Nyugat-Balkánt érinti, egyelőre ott tartunk, hogy újraindult a párbeszéd, vagy látszik már az alagút végén a fény is?
–A nyugat–balkáni országok több mint 20 évvel ezelőtt kaptak egy ígéretet, hogy csatlakozhatnak az Európai Unióhoz, de hosszú időn keresztül nem történt semmi. Az ukrajnai háború és Várhelyi Olivér biztos úr tevékenysége nyitotta meg az utat azelőtt, hogy az érdemalapú bővítés koncepciója alapján visszahozzuk ezt a kérdést a középpontba. A magyar elnökségnek meghatározó szerepe volt ebben, és fontos leszögezni, hogy ez megint csak magyar érdek is. A csatlakozásnak van egy jogilag szabályozott folyamata, ami különféle fejezetekre tagolódik, és itt történtek előrelépések, akár úgy, hogy megnyitottak fejezeteket egyes országok, mondjuk Albánia esetében, vagy úgy, hogy lezártak fejezeteket, mint Montenegró vagy Szerbia esetében. Tehát a politikai nyilatkozatokon túl végre érdemi lépések is történtek az érdemalapú bővítés érdekében.
– Világos. Ugye mielőtt átvettük a soros elnökséget, ment a kardcsörtetés, sokan azt mondták, hogy majd nem fognak eljönni a rendezvényekre, kivonják magukat a munkából. Ebből végül mit érzékeltetek?
– Nem volt igazi bojkott. A balti országok és még néhányan próbálkoztak néhány ülés alkalmával, de a legtöbb ország vezetése felismerte azt, hogyha nem vesz részt a szakpolitikai vitákban, mondjuk a képviselőjük nem jön el egy egészségüggyel foglalkozó rendezvényre, azzal nem Magyarországot, hanem az európai embereket büntetik. És a legtöbb ország a legmagasabb szinten képviseltette magát, például a Budapesti Nyilatkozat elfogadásakor.
– De olyan nem fordult elő, hogy mi nem hívtunk meg valakit.
– Mi mindig mindenkit meghívtunk. Mindig lehetőséget biztosítunk mindenki számára, hogy az álláspontját elmondja, hiszen Európa lényege a konstruktív vita. Európát az tette naggyá, hogy a konstruktív viták után értelmes kompromisszumokat tudott kötni, és ehhez kéne vissza találni.
– A lengyel hozzáállás miatt kérdeztem, akik most vették át az elnökséget és…
– Szerintem ez rossz irány. A Tusk-féle lengyel vezetés nem egészen érti az európai párbeszéd lényegét. Én azt remélem, hogy nagyon hamar észhez térnek, hiszen maga az egész szerződéses rendszer abból indul ki, hogy az európai országok együtt bizonyos kompromisszumok mentén hoznak döntéseket, és mennek előre. Ehhez mindenkinek ott kell ülni az asztalnál. Ebben a nehéz világpolitikai helyzetben még inkább szükség lenne az egységre és arra, hogy megegyezésre jussunk bizonyos kérdésekben. Ha ez nem megy, akkor az egész versenyképességi javaslat nem ér semmit, Európa le fog maradni.
– Amerikával indítottunk, így a vége felé térjünk vissza oda. Donald Trump megválasztása a magyar–amerikai kapcsolatok szempontjából reménykeltő, viszont az uniós–amerikai kapcsolatok tekintetében például a védővámok miatt finoman szólva árnyaltabb a helyzet. Mire számít?
– Kemény tárgyalások lesznek. Láthatóan Trump elnök úr az amerikai érdekeket képviseli, ezt ő el is mondta – az amerikai érdek az első a számára. Európának ragaszkodnia kellene a stratégiai autonómiához. Ugye, szeretünk erről beszélni, de tisztázni kéne, mit is értünk ez alatt. Hogy mi az, amiben Európa érdekelt, és ami mellé föl tudnak zárkózni a tagállamok. Amennyiben nem tudjuk felismerni, majd megfogalmazni az európai érdekeket, akkor képviselni sem fogjuk tudni. Ha viszont ez megvan, akkor kemény csatákban lehet az amerikaiakkal jó üzleteket kötni, amelyek mindkét fél számára hasznosak és előnyösek. Ha nincs európai érdekfelismerés, érdekmegfogalmazás és érdekképviselet, akkor Amerika nagy erővel és ambícióval menni fog előre, és ennek Európa kárát fogja látni.
– Az orosz–ukrán háború lezárásán és a Trump 2.0–n kívül mi lehet idén az Európai Unió elé tornyosuló legnagyobb kihívás?
– A gazdasági versenyképesség helyreállítása, ami összefügg szinte mindennel. Fontos lenne, hogy mielőbb béke legyen Ukrajnában. Az szerintem nagyon sok mindent megoldana, a brüsszeli viták egy részét is. Stabil kormány kellene Franciaországban és Németországban. Le kell folytatnunk egy józan vitát, és jutnunk kell valamire az EU stratégiai érdekei kapcsán. Tehát, hogy ne az legyen, hogy a Bizottság mondjuk az ukrán érdekeket képviseli a magyar vagy közép–európai érdekekkel szemben akár mezőgazdasági, akár energetikai kérdésekben…
–Apropó, gáz. Törökországból érkezett egy olyan felvetés, hogy szíriai fordulat után ismét időszerűvé vált a Katar – Törökország vezeték megépítése, de ehhez szerintem az EU-nak is a zsebébe kellene nyúlnia. Fosszilis energiahordozókba fektetni azonban tabu, egyelőre úgy néz ki, még akkor is, ha belerokkanunk.
– A Green Deal erőltetetten, az európai ipar kárára jelöli ki az utat, amelyet a karbonsemlegességig be kell járni, de láthatóan ezt nagyon sok ország nem tudja betartani. A válságok miatt sok ország visszább lépett, ahol csak tudott. Szerintem fontos a környezetvédelem, de ennek az árát ne az európai emberekkel fizessék meg, és az európai ipart nem lehet kiszolgáltatni a mindenféle zöld ideológiáknak, mert abból nagyon nagy baj lesz. Ennek a jeleit már látjuk. Úgyhogy ez is egy nagy feladat: úrrá lenni az energiaválságon.
