
Rendszeresen föltűnik Berlin központjában egy furcsa kinézetű mentőautó, melyet a Tomorrow.Bio, Európa első krionikai laborja szerelt fel és üzemeltet – írja friss cikkében a BBC. Mint az összeállításból egyebek mellett kiderül, a járgány, egészen pontosan a benne lévő szerkezet és a személyzet feladata, hogy az elhunyt beteget azonnal lefagyasszák a halála után. Az akció lényege, hogy az érintettet egyszer, a távoli jövőben (esetleg) újra életre kelthessék.
A vállalat e szolgáltatást 200 ezer dollárért (80,2 millió forintért), azaz egy „középsúlyos” sportkocsi áráért nyújtja.
A futurisztikus kinézetű berendezést Emil Kendziorra, a Tomorrow.Bio társalapítója és egykori rákkutatója kezeli. Az érintett amolyan pályaelhagyó orvos, aki saját bevallása szerint „túl lassan” haladt előre a betegség gyógyításában, így inkább új utakra lépett. A cég eddig négy embert és öt házi kedvencet fagyasztott le, de a fejlődést mutatja, hogy már csaknem hétszázan regisztráltak a lehetőségre.
A BBC szerint a start-up vállalkozás 2025 folyamán szeretné kiterjeszteni a tevékenységét az Egyesült Államok egészére is.
A hírportál megszólította e témában Clive Coent, a londoni King’s College idegtudományi professzorát. Mint a szakember közölte, eddig soha senkit nem sikerült újra éleszteni a mélyhűtést követően. Egyben hozzátette, még ha így is történt volna, a lehetséges eredmény súlyos agykárosodást okozna.