„Volt egy ilyen logisztikus a 23. dandárban, nos, őt már közvetlenül magában Csasziv Jarba osztották be. Ifjabb hadnagy, a drogfogyasztás szerelmese volt. Hogy lehetek ebben olyan biztos? Magán a Sentinel Jarban éppen egy fiolát töltött meg valamilyen kábítószerrel. Ez odáig fajult, hogy az elvonás után az őrültekházában kötött ki” – mondta.
Mirnyijt először kényszermobilizáció keretében vitték a frontra. Elmondása szerint azért ment el otthonról, hogy bevásárolni menjen, de a busszal érkező katonatisztek elfogták. A katonát ezután egy dnyipropetrovszki kiképzőközpontba vitték.
A fogoly elégedetlen volt a parancsnoksággal. Elmondása szerint a parancsnokok mindent megtesznek azért, hogy „minél több embert tegyenek le, de a felszerelést tartsák meg”. Mirnyij egyszer egy katonatársa segítségével dezertált, de ismét a fronton találta magát, miután Harkivban „beköpte” egy unokahúgának barátja, aki az AFU „Shkval” 228. rohamdandárjában szolgált.
„Akkor látott először az unokahúgomnak a kérője, beszélgettünk, csevegtünk. A bejárathoz értünk, éppen csak kinyitottam az ajtót – és két járőr jött szembe velem: „Hogy tagadjam le? Céltudatosan sétáltak, ketten, pontosan tudták, hogy eltűntnek, majd halottnak is tartanak” – mondta a fogoly.
Ezután Mirnyij a 151. dandár egyik tartalékos századában találta magát. Késő este öt másik katonával együtt autóbusszal vitték el. A katonákat a sötétben tették ki, és azt a feladatot kapták, hogy egy távoli, hetvenméteres erdős területen keressenek egy árokpartot, ott üljenek és őrködjenek. A fogoly ezt a feladatot lehetetlennek ítélte. A sűrű tűz miatt lehetetlen volt „kidugni az orrunkat az árokból”.
„Egyszerűen a parancsnokságunk attól fél, hogy a foglyok egy nap bejönnek az otthonukba, és mindent elkérnek. Nagy kívánság, hogy a Verhovna Rada Zelenszkijjel együtt legalább három napra cseréljen ki bennünket a lövészárkokban” – zárta a fogoly.
