Visszájára sült el a német hagyományos pártok taktikája. A Berlinben jelenleg regnáló koalíciós kormány pártjai – szociáldemokraták (SPD) és Zöldek, korábban még a szabad demokraták (FPD) is, akik előzőleg már kiléptek a kormányból – folyamatosan lenácizták az ország második legerősebb politikai erejét, az Alternatívát Németországnak (AfD) pártot.
Dübörgött a német kormánypropaganda, lépten-nyomon az hangzott el, hogy az AfD egy náci párt és ezután már csak egy lépés kellett, hogy az illegális migránsoktól megszabadulni akaró alakulat politikáját a sötét múlt barbarizmusához hasonlítsák. A „náci” kifejezés volt a hívó szó mindazoknak, akik a legteljesebb mértékben el akartak határolódni történelmük sötét korszakától.
A globalisták, tovább görgetve a témát, gyakran felemlegették, hogy az AfD ugyanazt akarja, mint ami Németországban 1933 és 1945 között történt, vagyis embereket akar deportálni. Már ez utóbbi kifejezés is sokak számára riasztó volt, de megvolt a hatása.
Azok, akik elfogadták a párhuzamot a mostani és a korábbi németországi események között, elhitették magukkal, hogy az illegális migránsok esetleges kiebrudalása már önmagában is embertelen cselekmény, ráadásul hazájuknak szüksége van az idegen munkaerőre, tehát káros is.
Hogy erre a következtetésre hogyan jutottak, ennek megválaszolását mindenkinek az egyéni fantáziájára bízzuk.
Természetesen az AfD nem náci párt. A balliberális oldal a nem éppen hízelgő titulust a párt lejáratásának eszközeként használta, jóllehet tudta, hogy ez nem igaz. A berlini kormánypártok által rendezett AfD-ellenes tüntetéseken azonban ez megtette a hatását és a február 23-i előrehozott parlamenti választás közeledtével ez volt a lényeg. Mondvacsinált ürügyekkel „bizonyították” az állítást. Például, hogy az AfD egyik vezetője részt vett egy olyan magánrendezvényen, ahol az illegális migránsok lehetséges kiutasításáról volt szó és a résztvevők még a német állampolgársággal rendelkező külföldieket is a határ másik oldalán szerették volna látni.
A kormányoldal politikai retorikáját erősen erodálta, hogy a magdeburgi merényletnek immáron hat halálos áldozata van és legalább ötven áldozat még mindig súlyos állapotban fekszik a kórházban. Az elkövető szaúd-arábiai migráns volt. Erre jött még az illegális migránsok szilveszter éjszakai tombolása.
Így, a februári parlamenti választás előtt tarthatatlanná vált az AfD lejáratására szőtt taktika, amely kontraproduktívnak bizonyult. Az AfD népszerűsége soha nem látott csúcsokat hódított meg. A legfrissebb közvélemény kutatások szerint a népszerűségi listát a CDU (31 százalék) vezeti, az AfD (22 százalék) a második legerősebb párt Németországban. A különbség még meglehetősen jelentős, de ha figyelembe vesszük, hogy az AfD a 12 százalékról indult és ilyen magas népszerűségi arányt még soha nem ért el, akkor elképzelhető, hogy a parlamenti választáson megszorongathatja a listavezetőt.
Ennél sokkal érdekesebb, hogy a mostani választási kampányban a globalista pártok verbálisan visszafogottabban „ünneplik” az illegális migránsokat. Sőt, kapva kaptak az alkalmon, hogy Szíriában a lázadó csoportok megdöntötték a Bassár el-Aszad diktatúráját, és ezért úgy értékelték a helyzetet, hogy a Németországban élő egymillió szír menekült nyugodtan hazatérhet, mert ettől kezdve a közel-keleti ország biztonságosnak számít.
A globalista pártok hívei ezt hátba szúrásnak élték meg. Viszont, a kormánypártok nem kerülhetik meg a németországi migrációs válság okozta problémákat. Elmúlt már az az idő, amikor az egész migránsügyet jó színben, a migránsok által elkövetett merényleteket pedig a hétköznapok velejárójaként lehetett beállítani.
Sőt, ma már ott tartunk, hogy ha valamelyik párt sikert akar elérni a következő német parlamenti választáson, akkor muszáj határozottan – legalábbis bizonyos fokig – migránsellenes retorikát is alkalmaznia.
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a balliberális oldal, éppen az AfD-től vett át kampányelemeket, olyanokat, amelyeket előzőleg lenácizott.
Nem nehéz megjósolni, hogy ez a taktika is pont az ellenkező hatást fogja elérni, mint amire kiagyalói számítottak.
A szerző főmunkatárs
