2025. január 18. szombat. 11:34
Sors: csak négy betű, és mégis átszövi egész életünket. Nem menekülhetünk előle. Kapjuk, mint az ajándékot. Súlya van. De nincs két egyforma sorsvonal. Évkezdés idején gyakrabban felötlik: milyen sors jutott nekünk? „Ha a jó sorsot vidáman el tudjuk fogadni…, akkor a balsorsot is el kell viselnünk” – vallotta Móricz Zsigmond. Kölcsey Ferenc Himnusza ráerősíthet erre a gondolatra: „Bal sors akit régen tép, / Hozz rá víg esztendőt”.
Kétféle ember létezik: az egyik, aki hisz a véletlenekben, a másik, aki nem hisz. Mindkettőnek igaza van. Azt is írhatom: aki hisz az előre megírt sorsában, nem hisz a véletlenekben; aki pedig a véletlenekben hisz, a sorsát tartja a kezében. Játék a szavakkal? Játék a sorssal? Bevallom, én a véletlenek pártján állok, mert egész életem a véletlenek sorozata volt! Álljon itt a leghatásosabbak egyike.
Ötévi riporteri tevékenység után váltam meg a rádiótól, amely sok izgalmas feladatot adott: a Táskarádió, a Húszas stúdiók, a vetélkedőműsorok, a Kettőtől ötig, a vasárnapi magazinműsor és így tovább, számtalan lehetőség adódott a kiteljesedésre. Aztán mégis válásra került a sor… Az utolsó napon lehorgasztott fejjel léptem ki a Bródy Sándor utcai kapun, majd elindultam a Corvin Áruház felé. És ekkor történt a nagy pillanat! Szabó Béla, a Népsport főszerkesztője köszönt rám. Kedvesen megállított, és hogylétem felől érdeklődött. Egy sajtótájékoztatón ismerkedtünk meg egymással. Kiderült, hogy hallgatja a műsoraimat, különösképpen azokat, amelyek a sporttal kapcsolatosak. „Min dolgozol jelenleg?” – kérdezte. „Már semmin – feleltem –, mert éppen most rúgtak ki a rádióból.” Elcsodálkozott a hallottakon és sajnálkozását fejezte ki. Darab ideig mind a ketten hallgattunk. A főszerkesztő arcán töprengés látszott. Aztán ő törte meg a csendet: „Akkor április elsejétől nálunk leszel!… – mondta, nem várva a válaszomra. – Hívd fel a titkárnőmet, és állapodjatok meg egy nekem is jó időpontban.” – És se szó, se beszéd magamra hagyott. Ahogy mondani szokás: köpni-nyelni nem tudtam.
Tizenhét évig voltam a Népsport munkatársa. Már az első évben megbíztak Papp Laci életének a megírásával. Sohasem akartam sportújságíró lenni. De a véletlen találkozás a főszerkesztővel, a döntése ott az utcán a sporthoz terelt. Sok évvel később fogalmaztam meg magamnak, hogy Isten néha megadja nekünk sorsunk nagy pillanatát, s ilyenkor meg kell hallanunk a hívást, és méltónak kell mutatkoznunk a hívásra. Ennek próbáltam megfelelni. A szerkesztőségben egyébként kitanultam a mesterséget (mert az újságírás is az!), és rájöttem, hogy számomra a legjobb kifejezési mód, az igazi mélység az írásban van. Így gondoltam akkor is, amikor később a betűvetés más mezein jártam, és a sportnak búcsút mondtam.
Változó szerencsével jövünk a világra. Lehet sokféle álmunk, vágyunk, soha senki nem tudhatja, mit hoz a sorsa. A legtöbb ember sorsát az dönti el, hogyan képes megbirkózni az élet méltánytalanságaival. Ady szerint „A sors – minden kegyetlensége mellett – gondol néha ránk.” A dolgok azonban sohasem úgy sikerülnek, ahogy eltervezzük őket. Az, hogy milyen utak közül választhatunk, nem rajtunk múlik, de az, hogy végül is melyik utat választjuk, az csakis a mi döntésünk. „Hidd, hogy képes vagy alakítanod a sorsodat! Vagy ne hidd! Bármelyiket hiszed, igazad van” – állította Jennifer Donnelly amerikai bestseller-író. Milan Kundera cseh-francia regényíró pedig így vallott a sorsról: „Minden esemény Isten kezében van, s mi semmit sem tudhatunk jövőbeli alakulásunkról, amivel azt akarom mondani, hogy az életet mindenestől elfogadni annyit jelent, hogy elfogadjuk a kiszámíthatatlanságát.”
A szerző újságíró
