A 19. században „egyiptománia” kerítette hatalmába Európát. Napóleon 1798-as egyiptomi hadjáratát követően megugrott az érdeklődés Egyiptom ókori történelme iránt – ismertette a greekreporter.com.
A hadjárat jelentős régészeti felfedezésekhez vezetett, köztük a híres Rosetta-kőhöz. Ebben az időszakban került sor a hieroglifák megfejtésére is. A tudósok elkezdték feltárni Egyiptom rég elfeledett múltját. Az ókori műemlékek a birodalmi hatalom értékes szimbólumai lettek.
A később Kleopátra tűjének nevezett obeliszkeket európai városokba szállították, és a császári hódítás trófeáivá váltak.
Bár az obeliszkeknek nem volt köze Kleopátrához, a 19. századi európaiak nem tudták megállni, hogy ne kapcsolják össze őket vele.
VII. Kleopátra évszázadokon át megragadta a művészek és írók képzeletét. Drámai élete és Julius Caesarral, valamint Marcus Antoniusszal való kapcsolatai csábító történelmi figurává tették.
Az európaiak Egyiptom misztikumának szimbólumaként romantikusan ábrázolták. Az obeliszkeknek a „Kleopátra tűje” elnevezéssel ezt a rajongást és az ókori Egyiptom egzotikus vonzerejét használták ki.
Félrevezető nevének köszönhetően a közönség körében nagy visszhangra talált, és híressé vált.
Miért használják a „tűt” egy obeliszk leírására?
Az obeliszkeket magas, karcsú alakjuk miatt a „tű” szóval is jellemzik. Szimbolikus építmények voltak az ókori Egyiptomban, gyakran a fáraók tetteinek emlékére használták őket. Keskeny, hegyes formájuk egy tűhöz hasonlított, így az európai megfigyelők számára a kifejezés könnyű metaforává vált.
Bár ez a leírás vizuálisan érthető, de eltorzítja az emlékművek eredeti célját. Az ókori egyiptomiak nem dísztárgyként építettek obeliszkeket. Ehelyett mély kulturális és vallási jelentőséggel bírtak, a föld és az isteni közötti kapcsolatot szimbolizálva.
Az obeliszkek Európába szállítása
A 19. században az európai hatalmak szívesen mutatták meg dominanciájukat. Az olyan ősi műemlékek, mint az obeliszkek szállítása olyan városokba, mint London és Párizs, a dominancia megerősítésének egyik módjává vált.
Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok versengtek azért, hogy Egyiptom múltjának e magasba törő szimbólumait a fővárosaikba hozzák. Az obeliszkek mozgatása hihetetlen mérnöki teljesítményt igényelt. Mindegyiket a tengereken, alattomos vizeken keresztül szállították, és ikonikus helyeken állították fel.
Így ezek az obeliszkek, amelyek később Kleopátra tűje néven váltak ismertté, meghamisítva a történelmükkel kapcsolatos igazságot, a modern városi tájban gyökereztek. Például a brit obeliszket, amely ma Londonban áll, eredetileg Heliopoliszban állították fel III. Thutmose uralkodása idején.
Bár 1819-ben ajándékba kapták a britek, technikai problémák miatt csak 1878-ban állították fel.
Kulturális megbecsülés vagy kisajátítás?
Ezeknek az obeliszkeknek az átnevezése nem csupán a Kleopátra iránti romantikus vonzalomról árulkodik. Ez erkölcsi értelmezési kérdéseket vet fel. Van-e etikai felelősség egy műtárgy megfelelő kiállításáért?
Az európai nemzetek nem egyszerűen áthelyezték ezeket az emlékműveket; átnevezték őket, és ezzel eltörölték eredeti kulturális kontextusuk nagy részét. Azzal, hogy Kleopátráról nevezték el őket, az európaiak ráerőltették saját narratívájukat Egyiptom ókori történelmére.
Ez a gyakorlat eltorzítja az emlékművek mai értelmezését, és a valódi eredetüktől távol álló fényben tünteti fel őket. A Kleopátra-tű félrevezető neve jól mutatja, hogy a gyarmatosító hatalmak hogyan alakították át a történelmet, hogy az megfeleljen saját céljaiknak.
Kleopátra királynő kőbe vésett portréja Hathor istennő ptolemaioszi templomában, az egyiptomi Denderahban
Fotó: AFP/Leemage/Marthelot
Az obeliszkek történelmi kontextusa
A valóságban a „Kleopátra tűi” néven ismert obeliszkeket több mint ezer évvel Kleopátra uralkodása előtt építették. A londoni és a New York-i obeliszket például III. Thutmose fáraó uralkodása alatt.
Ezek az obeliszkek eredetileg Heliopolisz városában álltak, amely az ókori Egyiptom egyik legfontosabb vallási központja volt. Ré napisten szimbólumai voltak, és a fáraók isteni hatalmához kapcsolódtak. Az obeliszkek feliratai inkább III. Thutmózes, mint Kleopátra vívmányainak állítanak emléket.
A Kleopátra-mítosz ereje
A történelmi pontatlanságok ellenére Kleopátra nevének varázsa túl erősnek bizonyult ahhoz, hogy lerázzuk magunkról. A közönségnek az életével és örökségével kapcsolatos rajongása miatt a megtévesztő név ragadt rá. A történelemnek ez a mitologizálása sok társadalomban gyakori, ahol a populáris kultúra gyakran átformálja a tényeket.
Azzal, hogy az obeliszkeket Kleopátráról nevezték el, az európaiak tovább romantizálták a történetét. A történelemnek ez a változata a képzeletre apellál, de elhomályosítja az igazságot. Ez emlékeztet arra, hogy a kortárs értékek és hiedelmek milyen könnyen kiforgathatják a múltat. Kleopátra tűinek ez a félrevezető felfogása továbbra is hatással van arra, hogy miként tekintenek az emlékművekre.
A „Kleopátra-tű” elnevezés még ma is fennáll. A londoni, New York-i és párizsi turisták úgy látogatják meg ezeket az obeliszkeket, hogy alig tudnak valódi eredetükről. A félrevezető név több mint egy évszázadon át beárnyékolta e műemlékek tényleges történetét.
Ez jól mutatja, hogy a kulturális narratívák milyen erőteljessé tudnak válni. Bár magának Kleopátrának semmi köze nem volt az obeliszkekhez, a hozzájuk fűzött név mégis fennmaradt, és alakította a róluk alkotott képet és az emlékezetet.
Kleopátra tűinek története lenyűgöző példája annak, hogy a történelmet hogyan írhatja át a mítosz és a populáris kultúra. Ezek az obeliszkek, amelyeket jóval Kleopátra kora előtt építettek, nem kapcsolódnak Kleopátra uralkodásához.
Mégis, az ő neve örökre összekapcsolódott ezekkel az ókori műemlékekkel az „egyiptománia” és a romantikus történelem kombinációjának köszönhetően.