A cikk címét plagizáltam. Egy régi-régi slágertől loptam el, bizonyára sokan emlékeznek a „táncdalra”, mely így szólt: „Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi, s csöndben elmenni, tovább”. Ma már más táncok és más dallamok dívnak, a hajdani szöveget meg úgy módosíthatjuk, hogy „egy botrány, egy bűnügy és más semmi, a vágyam csak ennyi és csöndben eltűnni, tovább”. Olyan időben élünk ugyanis, amelyben nincs nap, hogy egy-egy bűnügy, egy-egy botrány ne borzolja a kedélyeket, s ami ennél fontosabb és szomorúbb, hogy a balhék és mű-balhék egyre szaporodnak, s nemigen tapasztaljuk azokat a törekvéseket, melyek azt ígérnék, hogy törvényeink szigorításával ezen változtatni akarnánk. Amikor ezt a cikket írom, éppen érkezik egy hír Székesfehérvárról, hogy több üzletközpontot is megfenyegettek azzal, hogy bombák fognak robbanni. Az indokot persze ilyenkor sosem tudjuk meg, a robbantani szándékozók ezt nem közölték, mindenesetre azt megállapíthatjuk, hogy az ilyen fenyegetések a rend megzavarásának céljával szoktak megtörténni, ám az, hogy kinek éppen miért érdeke a rendet megbontani, arról nemigen szoktak tájékoztatni bennünket. Kétségtelen, hogy elég sok félőrült kóvályog körülöttünk, ezt sajnos igazolják a statisztikák, de a lényeg mégis az, hogy olyan világban élünk, amelyben sokszor csak a balhé kedvéért fenyegetnek robbantgatásokkal, s kötik le feleslegesen a rendőröket, de „méltó” büntetésekről kevésbé hallunk.
Vitathatatlan, hogy a világban eluralkodott a káosz. Ugye nem kell felemlegetnem az elmúlt hónapok európai rendbontóinak ilyen-olyan cselekedeteit, melyek mindegyike a rend eltűnéséről, egyfajta káosz felé haladásról „üzent” nekünk, erre az egyelőre még biztonságosnak mondható magyar „szigetre”. A fékevesztett demokráciában bizony nem csak a rend tűnik el napról napra tapasztalhatóan, hanem a szigor is, mely a rendbontóknak dukálna. S ez nem migránskérdés. A bűn mindig együtt kell járjon a bűnhődéssel, különben káoszba fordul az emberi lét. Nos, ez szerintem mára már a világ jelentős részén káoszba fordult, a szigort meg nemigen tapasztaljuk. A világ nagyvárosaiban ugyanis jó ideje kialakultak már azok a zónák, melyekbe nem tanácsos belépni, ha az embernek kedves az élete, az államok többségének meg csak az igen gazdagok lakhelyeinek megvédésére „telik”. Magyarán a világ nem képes megvédeni magát. Rossz üzenet ez mindenkinek, mégis hagyják-hagyjuk, hogy így legyen. Nem tudom a választ, hogy miért van ez így, miért nem állunk a sarkunkra, miért létezhetnek nogo-zónák, miért hagyjuk, hogy győzzön a rossz, mindenesetre e tekintetben bukásra áll az emberiség. Szinte közömbösen megyünk el az életet, társadalmi berendezkedést veszélyeztető jelenségek mellett, s a jog pedig, mint fogalom nagy bajban van a Földön. Miközben ezt a cikket írom, érkezik egy üzenet, miszerint úgy tűnik, vaklárma volt a székesfehérvári bombafenyegetés. Nagyszerű! Csak éppen nem boldogíthat bennünket, hogy ilyet is minden valódi következmény nélkül lehet megcselekedni. Törvény és szigor nélkül szerintem nincs normális társadalom, s úgy tűnik, ma a bűn a törvény. A magukra oly büszke nyugati „jogvédők” mostanában kénytelenek megtanulni, hogy a fene nagy liberalizmus nem működik a szabályokat semmibe vevő emberek ellen. Legyenek azok migránsok, avagy már régóta betelepedők, netán éppen az „őslakosok” egyike vagy másika. Az erkölcs meggyengülése még semmiféle társadalomnak nem kedvezett, tudjuk nagyon jól. Márpedig ez a meggyengülés már rég elkezdődött. S nem Magyarországon.
Lehet, hogy tévedek, de én azt látom, hogy a világ nagyon beteg. Erkölcshiányban szenved, s ez bizony súlyos hiánybetegség. S ezt persze korántsem a fehérvári bombariadó miatt gondolom így, hanem a világ híreit naponta olvasó emberként. Ömlenek ránk a rémtörténetek, melyek betegítik a lelkünket, s veszik el tőlünk az utazási vágyat, sőt a hitet is abban, hogy lehetne szebb és emberibb az élet. A bűnnel együtt kell élnünk, mondta nem oly régen egy fontos ember, elfelejtettem már a nevét. Szerintem meg nem kell együtt élnünk a bűnnel. Miért is kellene? A vétkeseknek bűnhődniük kell, különben összeomlik a társadalom. Avagy sokan erre játszanak? Nincs kizárva. Ám egy normális ember nem spártai szigort akar, hanem emberi, igazságos szigort. Normális rend és más semmi, a vágyunk csak ennyi! A célunk meg annyi, hogy ne menjünk el csendben semmiféle életet nehezítő jelenség mellett, s fogadjuk el a nagymamák tanácsát: rend a lelke mindennek.
A szerző újságíró
