Kezdeményezték a felfüggesztett elnök több tucat támogatójának letartóztatását

MH/MTI
2025. január 20. hétfő. 20:16

Összesen kilencven embert vettek őrizetbe a szöuli nyugati körzeti bíróságnál és az alkotmánybíróságon Jun Szogjol felfüggesztett dél-koreai elnök támogatói közül a hétvégén elkövetett rendbontásokkal kapcsolatban, közülük 66 ember letartóztatását kezdeményezték – közölte hétfőn a szöuli rendőrség.

Az őrizetbe vettek közül 46 embert azzal vádolnak, hogy vasárnap reggel megrohamozták a szöuli nyugati körületi bíróságot, miután az jóváhagyta Jun Szogjol felfüggesztett államfő őrizetének meghosszabbítását. A bíróság ezt arra hivatkozva tette, hogy Jun bizonyítékokat semmisíthet meg az ellene a december elején kihirdetett hadiállapot miatt indult bűnvádi eljárásban.

A rendbontással kapcsolatban őrizetbe vettek életkora a tinédzserektől a hetven év fölöttiekig terjed. Az elfogottak több mint fele, összesen 46 ember a huszas vagy harmincas éveiben jár – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy szigorú büntetést kérnek az összes törvénysértőre. Az elfogott behatolók között ketten internetes tartalomkészítők.

Jun Szogjol felfüggesztett dél-koreai elnököt egy szöuli fogdában őrzik. Lázadás vezetésével és hivatali visszaéléssel vádolják, amiért december 3-án hadiállapotot hirdetett, és katonákat vezényelt a parlamentbe, hogy megakadályozza a döntés leszavazását. Az államfő a bejelentés után nem sokkal visszavonta a döntést, amely miatt azonban a parlament kezdeményezte elmozdítását az elnöki posztról.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.