Kitartóan

Lássuk röviden, hol helyezkedik el a Skoda modellkínálatában a Scala! Alatta ott a Fabia, mellette a Kamiq, fölötte az Octavia és a Karoq. Azaz, körbe van véve nagyon népszerű, és fontos, hogy nála népszerűbb modellekkel. A Scala eladási számai sem rosszak, de az említettekhez képest jóval szerényebbek. Octaviából nagyságrendileg háromszor, Kamiq-ból pedig kétszer annyit tudnak eladni világszerte. De a jelek szerint továbbra is kitart mellette a márka, sőt, kapott egy modellfrissítést is, ami egy kicsit megdobhatja az eladásokat. Ebből az apropóból jött el hozzánk is a Scala.

Skoda Scala 1.5 TSI DSG

Skoda Scala 1.5 TSI DSG

Fotó: SportVerda

Tesztautónk egy afféle átmenet a lakossági és a menőbb kivitel között. 18 colos, sok küllős felnikkel sokkal dögösebben néz ki, és jobban áll neki a világosabb szín is. De megjelenés ide vagy oda, az elejében ennek is egy izgalmas gép lakik: az 1,5-ös TSI, amely 150 lóerejével rámenősen mozgatja a relatíve könnyű kasztnit. A Scala-ban ez a csúcsmotor, de nem is kell ide több. Szép teljesítménye mellett még 250 Nm-es forgatónyomatéka is van, amely már 1500-as fordulaton előjön belőle, és 3500-ig ki is tart ezen a szinten.

Skoda Scala 1.5 TSI DSG

Skoda Scala 1.5 TSI DSG

Fotó: SportVerda

Így aztán nincs nehéz dolga a hétfokozatú DSG váltónak, hiszen elég széles tartományban erős a motor. A dupla kuplungos automata szépen, jó időzítéssel kapcsolgat, fürgén és nagyon simán vált. A kormány mögötti váltófülekkel bele lehet okoskodni a dolgába, ha nagyon úgy kívánná az élet. Adódik ilyen, bármennyire is ügyes a váltóprogram. Egyébként nem kötelező automatával venni a Scala-t, de ha már ilyen jó, miért ne? És persze a 150 lovas TSI sem kötelező, de erősen ajánlott, mert nagyon jól passzol ide! Remekül viszi a Scala-t, amely így 8,2 másodperc alatt gyorsul 100-ra, és 220 km/h a végsebessége.

Skoda Scala 1.5 TSI DSG

Skoda Scala 1.5 TSI DSG

Fotó: SportVerda

Nem kell ennél több, ráadásul még jól is fogyaszt. Átlagban 6,5 literből ki lehet vele jönni, így az 50 literes tankból elfurikázhatunk 650-700 km-t, mielőtt kivillanna az újratöltésre figyelmeztető ikon. Ha csak városi forgalomról van szó, akkor persze ennél többet kér az 1,5 TSI, de úgy is megelégszik nyolc literrel – normális vezetési stílus mellett. Kis terhelésnél egyébként a négyből két hengert lekapcsol a motor, gázelvételre pedig vitorlázik (Eco módban), így igyekszik megspórolni néhány kortyot a méregdrága benzinből.

A futómű hangolása pont jó a hétköznapi használatra. Nem egy elvetemült kanyarvadász fajta a Scala, de nem is a billegő, hintázó műfaj. Komfortos, és kellően stabil ahhoz, hogy az átlagosnál kicsit tempósabbra is vehessünk néhány ívet, ha úgy hozza az élet. Van 1,5 centivel emelt futóművel, illetve, aki az ellenkezőjét szeretné, az ugyanekkora ültetéssel, és keményebb rugózással is kérheti.

Skoda Scala csomagtartó

Skoda Scala csomagtartó

Fotó: SportVerda

Az első ülések oldaltartása egész jó, de a kényelem terén erősebbek. A helykínálat nagyjából olyan, ahogy azt a külső méretek alapján várhatjuk: nagyobb, mint egy átlagos kompakt méretben. És a csomagtér is öblösebb, mint a kategória szokásos adata, alapállapotban 467 literes. Ráadásul a padlója alatt szükségpótkerék is van, a levett kalaptartónak is alakítottak ki helyet. De nagy kár, hogy a hátsó üléstámlák lehajtása után nem kapunk sík padlót.

Skoda Scala fényszóró

Skoda Scala fényszóró

Fotó: SportVerda

A zajcsillapítás hozza az átlagos szintet, a zene egész jól szól, az ergonómia teljesen rendben van, a beltérben használat anyagok minősége jó. A hátsó utasok számára is van külön levegőbefúvó, valamint USB csatlakozók. Elég nagyok az ajtózsebek, a szemüvegtartó belsejét pedig puha anyaggal bélelték. Ezen kívül számos praktikus figyelmességet találhatunk még, ahogy a Skodákban ez már hosszú évek óta szokás. Esernyő az ajtóban, tároló háló a kalaptartó alján, fedélzeti kamera számára kialakított USB csatlakozó a tetőkárpitban…, ilyesmik vannak itt is. Az ajtók élére kinyitás közben rásimuló műanyag védőperem a Fordokból már ismerős, és itt is nagyon szerethető – csak szerintem nem fogja sokáig bírni a strapát.

Skoda Scala műszerfal

Skoda Scala műszerfal

Fotó: SportVerda

A kormány mögötti kijelző digitális, az alapkivitelben nyolccolos, a tesztautóban a nagyobb, 10,25 colos méretű volt. Felbontása nagyon szép, tartalma és grafikája változtatható, akár a navigáció térképe is megjeleníthető rajta. A vezeték nélkül csatlakoztatott Waze vagy Google Maps persze nem, ilyesmi csak jóval magasabb árkategóriában fordul elő, és ott sem szokás. A középső érintő-kijelzőn viszont gond nélkül fut a CarPlay, és azon belül minden, ami lehetséges (a Technology csomag kell hozzá). A menü elég logikus, viszonylag könnyen megtalálni benne mindent, de örültem, hogy nem kell minden után itt turkálnom. Például az egyszerűbb klímafunkciók, mint a hőmérséklet és a ventiláció erőssége, az AC ki/be, belső levegőkeringetés és a páramentesítés külön gombon csücsülnek a középkonzolon, ugyanígy az ülésfűtés. Továbbá, van vezetéknélküli telefontöltő, de USB csatlakozókból sincs hiány, mondjuk mind C, lehetne legalább egy régi fajta is.

Skoda Scala 1.5 TSI DSG

Skoda Scala 1.5 TSI DSG

Fotó: SportVerda

A vezetéstámogató rendszerek tábora igen népes, a ráncfelvarrás után még több van belőlük a fedélzeten. Működésük kevés kivételtől eltekintve rendben van, de ebben a témában ezek a bizonyos „kivételek” általában igen kellemetlen élmények tudnak lenni. Van még mátrix-LED fényszóró is, melynek lényege az, hogy a többi közlekedő elvakítása nélkül varázsol elénk bámulatos világosságot. A ma már törvényileg előírt asszisztens, a sebességtúllépésre figyelmeztető egyszerűen kiiktatható. Ez nem azért fontos, hogy „ne zavarjon senki” a gyorshajtásban, hanem mert az autó által vélt aktuális sebességhatár a táblafelismerő adatából jön, amely sok esetben téves. Praktikusan: azt hiszi, hogy még 20-szal lehet menni, mert az előbb a parkolóban azt látta, pedig már egy ideje az M3-as kivezetőn robogok az ott megengedett 80-nal. Ez nem a Skoda sajátossága, hanem általános hülyeség az új autók körében.

teszt és fotó: BG, SportVerda

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.