Franciaországban rekordot döntött a turizmus

MH/MTI
2025. január 22. szerda. 7:28

„Ezek a számok megerősítik, hogy továbbra is mi vagyunk a világ elsőszámú turisztikai célpontja, de meg kell tennünk a következő lépést, és a fenntartható turizmus elsőszámú célpontjává kell válnunk” – idézte Nathalie Delattre minisztert a közlemény.

Franciaország tavaly kétmillióval több külföldi látogatót fogadott, mint 2023-ban.

A közleményben jelezték, hogy az idei első negyedévre vonatkozó kilátások nagyon jók. Arra számítanak, hogy az országba érkező nemzetközi légijáratok száma tíz százalékkal nő az első negyedév során 2024-hez képest, az amerikai látogatók száma 15 százalékkal, a brazil és indiai látogatóké hét százalékkal, a kínai turistáké pedig 16 százalékkal emelkedik.

A párizsi szállodák kihasználtsága januárban hét százalékkal, februárban pedig négy százalékkal emelkedik az előző évhez képest az előrejelzés szerint.

A nemzetközi turisztikai bevételek tavaly 12 százalékkal nőttek 2023-hoz képest, a belga, brit, német, svájci és amerikai vendégeknek köszönhetően. Az ázsiai turisták is visszatértek Franciaországba, de a kínai vendégek száma még mindig 60 százalékkal alacsonyabb, mint a koronavírus-járvány előtt. A japán látogatók száma 30 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

„Az amerikaiak esetében a vendégéjszakák száma öt százalékkal nőtt, ők a dinamikus gazdaságuk és a jelentős vásárlóerő-különbség miatt kulcsfontosságú ügyfélkört jelentenek” – hívta fel a figyelmet a kormányzati jelentés.

A külföldi turisták egészét tekintve a vendégéjszakák száma 7,3 százalékkal nőtt.

Az év végi ünnepek alatt „jelentős fellendülés volt tapasztalható az idegenforgalomban a síközpontoknak és a külföldi látogatók számának növekedése miatt”, a jó hóviszonyoknak köszönhetően.

A síparadicsomok kihasználtsága 85 százalékra emelkedett az ünnepi időszakban az összes piaci szálláshely esetében, ami háromszázalékos növekedés 2023-hoz képest. A külföldi turisták száma tíz százalékkal, míg a francia látogatóké két százalékkal nőtt éves bázison.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.