„Demográfiai válság!”, „Kihal a magyar!”, „Öregszik a népesség!” Tele van a sajtó és a politikai kommunikáció ilyen és ehhez hasonló aggodalmakkal. Pedig nincs itt semmiféle demográfiai válság.
A Föld népessége jelenleg 8 milliárd és növekszik. Ez a tendencia az előrejelzések szerint csak az évszázad végére, 10 milliárd ember körül fordul majd meg. Messze vagyunk tehát attól, hogy kihalna a bolygónk. Persze a népességszám dinamikájában hatalmas regionális különbségeket tapasztalunk. Ahogy egész Európában, Magyarországon is csökken a lakosság száma, míg Afrikában és Ázsiában növekszik. Ez azonban, az aggodalmakkal ellentétben, nem jelenti azt, hogy a magyar kultúra rövidesen ködbe vész, hiszen kultúrák nem tűnnek el, csak mert az őket létrehozók száma lecsökken. Például az inka birodalomról is sokat tudunk, annak ellenére, hogy jelenleg kb. 2000 inka leszármazott él már csak az Andokban. Nem jelenti az európai népességszám csökkenés a kereszténység kihalását sem, hiszen a világ keresztényeinek nagyrésze jelenleg Latin-Amerikában és afrikai országokban él, továbbá a keresztény emberek teljes termékenységi rátája globálisan 2,7, tehát a keresztények száma valójában növekszik. A népességcsökkenésről szóló aggodalmak tehát nem a kereszténységről vagy a magyar kultúráról szólnak, hanem arról, hogy várható a fehér bőrszínű emberek arányának csökkenése a világon. Így megfogalmazva már nehezen titkolható a demográfiai válság-diskurzus rasszista felhangja.
Magyarország kormánya az elmúlt 15 évben pronatalista intézkedésekkel próbálta megállítani a népességcsökkenést. Bár vannak példák ilyen típusú intézkedések hatékonyságára (Franciaországot szokták ilyenkor említeni), általában véve ezek csak igen rövid távon érik el a gyermekszülési hajlandóság szignifikáns növekedését. Ez történt Magyarországon is, ahol a szülőképes korú nők számának csökkenése miatt már tavaly is, idén is kevesebb gyerek született, mint a korábbi mélyponton, 2011-ben. Nem számíthatunk ennél több magyar kisbabára a következő években sem, hiszen 2024-re már a teljes termékenységi arányszám is lezuhant.
Ebben a helyzetben tehát aligha várható, hogy akár a gyerekek után járó adókedvezmény emelése, akár a pozitív házasság vagy tradicionális női szerep propagálása, akár a házasság előtti önmegtartóztató életmód hirdetése, akár az abortuszra váró nők magzati szívhanggal való riogatása a magyarok számának drasztikus növekedéséhez vezetne. Ezek az emberi jogokkal ellentétes, de legalábbis ósdi, a mai fiatalok számára idegen és befogadhatatlan próbálkozások. Máshol kellene keresni a népesedéspolitikai viták és intézkedések súlypontját. Három ilyen területet említenék.
Egyrészt, a népesség számának alakulása nemcsak a születő gyerekek számának alakulásán múlik, hanem azon is, hogy meddig és hogyan élnek az emberek. Magyarországon egy 65 éves nő még kb. 7 egészséges évre számíthat, míg Svédországban kétszer ennyire. Az elmúlt években a gyerekszegénység csökkenése mellett jelentősen növekedett a legidősebb korosztály elszegényedése. Ennek megakadályozása, az egészségügy, tömegsport és idősgondozás újragondolása sokat segítene a népességszám csökkenésének megállításában és abban, hogy több magyar állampolgár tudjon és akarjon hosszú, egészséges, produktív életet élni.
Másrészt a bevándorlásról is beszélnünk kell. 1800-ban az Egyesült Államok népessége 6 millió fő volt a bennszülött lakosságot nem számolva (mert őket nem számolták), míg száz évvel később 170 millió. A növekedés oka kis részben a termékenység magas rátája volt, nagyrészben viszont a bevándorlás hatalmas hullámai. Nem lehet és nem is kell elkerülni a bevándorlást Magyarországon sem, de persze szabályozni, segíteni, támogatni kell a külföldiek bejövetelét és beilleszkedését. Ezügyben sokat tanulhatnánk más európai országok hibáiból, de az ottani tapasztalatokból nem az „idegenektől” való irtózást kellene átvennünk, hanem azokat a jó gyakorlatokat, amelyeket már kidolgoztak és több helyen alkalmaznak is és amelyek megengedik, hogy kultúrák, vallások, emberek békében egymás mellett éljenek és ez az élmény ne gyengítse, hanem gazdagítsa a kultúrát, ez emberek életélményét és lehetőségeit.
Végül harmadikként egy jelenleg futurisztikusnak hangzó irányra kell felhívnom a figyelmet, mely azonban egy rövidke évszázadon belül gyakorlattá válhat. Számos nemzetközi kutatócsoport dolgozik jelenleg egy olyan „biózsák” kifejlesztésén, amely alkalmas lehet arra, hogy emberi embriókból kisbabák fejlődjenek ki az anyaméhen, emberi testen kívül. Állatkísérletekkel már komoly sikereket értek el ez ügyben, és bár a tervek szerint a „biózsák” eleinte csak a koraszülött kisbabák életben maradási esélyeit növelné, potenciálisan továbbfejleszthetők a teljes magzati korra is. Ez a lehetőség még számos technikai, biológiai, orvosi problémába ütközik, de megvalósítása messze nem lehetetlen. Társadalmi hatása a fogamzásgátló tabletták bevezetéséhez hasonlóan hatalmas lesz: újraírhatja a népességpolitikai aggodalmakat, a nemi kapcsolatokat, a család koncepcióját, a nők társadalmi szerepét és még sok-sok más fontos társadalmi kérdést. Nem jó ötlet szörnyülködve elvetni ezt a jövőképet, mert nem megállítható, sőt, nem megállítandó a fejlődés. Inkább most kellene elkezdeni bátran, mindenféle lehetőséget megvizsgálva, nem betokosodott nézetekhez ragaszkodva a fejlődés etikai, emberi, társadalmi vonatkozásairól beszélgetni.
Nem kellene tehát demográfia válsággal riogatni az embereket. Nem demográfia válság van ma Magyarországon hanem gazdasági válság, illetve a jóléti, oktatási, egészségügyi intézmények válsága. Ne bújjunk tehát a demográfia köpenye alá és ne hagyjuk, hogy emiatt a valódi, előremutató kérdésekről elterelődjék a figyelmünk!
A szerző szociológus
