A görög rendőrség közleménye szerint egy 32 éves férfi január 18-án éjszaka egy fekete szemeteszsákban találta meg a szobrot, és átadta a rendőrségnek – írja a greekreporter.com.
„Az illetékes régészeti hivatal régészét értesítették, aki a szobor felmérése után úgy ítélte meg, hogy az a vonatkozó jogszabályok hatálya alá tartozik” – áll a közleményben.
A Szaloniki Kulturális Örökségvédelmi Hivatalának rendőrsége, amely nyomozást folytat az ügyben, lefoglalta az ókori műtárgyat, amelyet az észak-görögországi rendőrségi bűnügyi laboratóriumban végzett vizsgálatot követően a helyi Régiségügyi Ephorátushoz küldenek értékelésre és megőrzésre.
A hellenisztikus korszak a görög történelemnek azt a három évszázadát jelenti, amely Nagy Sándor Kr. e. 323-ban bekövetkezett halála és Augustusnak a Kr. e. 31-ben az actiumi csatától bekövetkezett felemelkedése között eltelt.
Amikor Nagy Sándor meghalt, hatalmas meghódított területét egyértelmű utódlási vonal nélkül hagyta hátra, és leghatalmasabb hadvezérei több nagy királyságra osztották fel. Az új, független kormányok, valamint a görög kultúra elterjedése egészen Indiáig, drámai változásokat eredményezett a görögök önmagukról és az őket körülvevő világról alkotott elképzeléseiben.
Az ókori Görögországban a művészetekre és az élet más területeire mindig is hatással voltak más kultúrák, de a Nagy Sándor hódításai által megszerzett hatalmas területek a hellenizmus korában még nagyobb lehetőséget teremtettek a további kulturális cserékre.
Ez a megosztás új kozmopolitizmushoz vezetett a görög világban, és befolyásolta az egyes népek sokszínűségének megértésére, megbecsülésére és képviseletére irányuló törekvést. A területi terjeszkedés által lehetővé tett nagyobb mobilitás arra is ösztönözte az embereket, hogy céltudatosságra és összetartozásra törekedjenek.
A filozófia és más szellemi tevékenységek, amelyek a hellenisztikus korszakban gyorsan fejlődtek, lehetőséget nyújtottak a gondolatok és a világlátás módozatainak felfedezésére, és ebben az időszakban éltek olyan filozófusok, mint Epikurosz és a szinopéi Diogenész, akik követőikre találtak, és hatással voltak az utánuk következő nemzedékekre.
A társadalmi és kulturális változások a görög vallási gyakorlatban is változásokat eredményeztek. Az individualista mentalitás a misztériumkultuszok iránti új vonzalomhoz vezetett, amelyek jellemzően jobb túlvilági életet ígértek jutalmul.
A kozmopolitizmus és a kulturális csere eredményeként új istenségek léptek be a görög arénába, például Egyiptomból és Szíriából. Az uralkodói kultuszok mindennapossá váltak, mivel a hellenisztikus királyokat és királynőket az istenek mellett elkezdték imádni. A hellenisztikus világ egyes részein, például Egyiptomban, amelyet a hellenisztikus korban a Ptolemaioszok uraltak, már hosszú hagyománya volt az uralkodókultusznak, de más régiókban, ahol nem volt ilyen hagyomány, az uralkodókultusz nem terjedt el olyan gyorsan és erőteljesen.
A művészetek a hellenisztikus korszakban virágoztak, mivel a művészek új módszereket fedeztek fel az érzelmi hatások és az egyéni élmények ábrázolására, és díszes részleteket vezettek be. Az építészetet arra használták, hogy hatalmas építményekkel, valamint meglepő kilátásokkal fejezzék ki a drámaiság iránti érdeklődést, mint például a Lindosz szigetén található Athéné-szentélyben.
A vallási épületeket általában úgy tervezték, hogy a látogatók számára olyan fizikai és érzelmi élményt nyújtsanak, amely megfelel a vallási élményüknek, a félelem, a kinyilatkoztatás és az öröm érzését keltve.
A hellenisztikus szobrászat a személyiség és az önvizsgálat újfajta tudatosságáról tett tanúbizonyságot azáltal, hogy a klasszikus korszak művészetében megfigyelhető távolságtartó idealizmus helyett realizmust és emberi érzelmeket közvetített.
