Miért hangzik a hangunk mindig olyan fájdalmasan a hangfelvételeken? A válasz a „levegő által közvetített hang” és a „csont által közvetített hang” közötti különbségben rejlik.
Amikor beszél, a Tokiói Egyetem szerint a hangot a csontjaiban lévő rezgéseken keresztül hallja a fülében, valamint a levegőben lévő rezgéseken keresztül, amelyek a dobhártyáját érik. Ezzel szemben a hangja tisztán a levegő által közvetített hang formájában érkezik, amikor visszahallgat egy felvételt magáról, ami egészen más minőséget ad a hangnak.
A levegő által közvetített hang útja az agyunkig a következőképpen zajlik: a hanghullámok a levegőn keresztül haladnak, és a hallójáraton keresztül jutnak be a fülünkbe, amíg el nem érik a dobhártyánkat. A dobhártya továbbítja ezeket a rezgéseket a fülünk mélyén elhelyezkedő három apró csonthoz, az úgynevezett hallócsontokhoz (malleus, incus és stapes). Ezek továbbítják a rezgéseket a csigaházra emlékeztető spirális alakú szervhez, a csigaházhoz, amely a rezgéseket elektromos jelekké alakítja. A jelek ezután a hallóidegen keresztül az agyba jutnak, ahol az általunk ismert hangokként értelmeződnek.
A csontok által továbbított hang egy kicsit másképp működik. Ahelyett, hogy a levegőben utazna, a hang rezgések formájában a koponyában lévő halántékcsonton keresztül közvetlenül a csigahártya mellett halad, amely ezeket a rezgéseket elektromos impulzusokká alakítja át. Ez az oka annak, hogy akkor is hallja magát dúdolni, ha bedugta az ujját a fülébe; a dúdolás rezgésként terjed a koponyáján keresztül.
A hallás mindkét módja végső soron ugyanazt az információt közvetíti rezgéseken keresztül, azonban a hangot kissé eltérő hangszínnel ruházzák fel. A saját hangja felvételét hallva élesnek és furcsán magasnak tűnhet a lágy, mélyebb hangokhoz képest, amelyeket általában belsőleg hall.
Úgy tűnik, hogy a csontok általi vezetés felerősíti az alacsonyabb frekvenciájú rezgéseket, így a hangja mélyebbnek és kevésbé magasnak tűnik, mint amilyen valójában.
Sajnos, igen, ez azt jelenti, hogy a hangja levegőbe sugárzott változata ugyanaz, amit mások is hallanak.
Egy tanulmány szerint az emberek általában negatívan reagálnak a saját hangjukra, de mások hangjával kapcsolatban nem érzik ugyanezt. Ez azért lehet, mert hajlamosak vagyunk más dolgokra figyelni, amikor mások csevegnek. Amikor valaki más felvett hangját hallgatták, a résztvevők inkább olyan szempontokra összpontosítottak, mint a nyelvtan, a szintaxis és a személyiség. Amikor azonban a saját hangjukról volt szó, a hangsúly a felvétel minőségére és hangszínére helyeződött át.
Végül is mindig mi vagyunk saját magunk legkeményebb kritikusai.
