Eib Zoltán
2025. január 27. hétfő. 7:11
Frissítve: 2025. január 27. 7:15
Körülbelül 10-12 ezer évvel ezelőtt kezdődött az „Afrikai Nedves Periódus”, amikor a Szahara éghajlata drámaian eltért a maitól. Az esőzéseknek köszönhetően zöld tavak, folyók és növényzet borították be mai sivatagot. A térségben élő ősi népek megtelepedtek és virágzó kultúrákat hoztak létre, amit barlangrajzok, kőeszközök és temetkezési helyek bizonyítanak.
Az elmúlt évtizedek genetikai kutatásai is mélyebb betekintést nyújtottak a Szahara egykori zöld korszakának emberi populációiba és azok mai genetikai örökségébe. A legújabb genomikai vizsgálatok kimutatták, hogy a mai Észak-Afrika lakosságának genetikai állományának jelentős hányada őrzi a szaharai népesség örökségét. Ezek a genetikai nyomok természetesen Észak-Afrikában, de Európa és a Közel-Kelet bizonyos populációiban is fellelhetőek.
A kutatások során a tudósok olyan genetikai markereket azonosítottak, amelyek az egykori szaharai populációkra jellemzőek. Ezek a markerek a mai berber népcsoportokban, valamint a Közel-Kelet és Dél-Európa egyes népességeiben is megtalálhatók. Ez arra utal, hogy az egykori szaharai népességek migrációi és keveredései jelentős hatással voltak a mai populációk genetikai összetételére. Például a mitokondriális DNS vizsgálatok kimutatták, hogy a haplocsoportok, amelyek az egykori szaharai népességekre voltak jellemzőek, ma is jelen vannak a régió lakosságában. Ezek a genetikai vonalak a Szahara elsivatagosodása után is fennmaradtak, és tovább öröklődtek a későbbi generációkban. Ezen genetikai adatok alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a Szahara egykori zöld korszakában élő emberi populációkat jelentett a mai Észak-Afrika, valamint Európa és a Közel-Kelet bizonyos népességeinek genetikai összetételéhez. Ez a felfedezés a régió történelmének jobb megértéséhez járul hozzá, és egyben rávilágít az emberi populációk közötti kapcsolatokra és migrációk összetettségére is.
Ezt az új, korábban soha nem elemzett perspektívát a Fulvio Cruciani, a Római Sapienza Egyetem Biológiai és Biotechnológiai Tanszékének munkatársa, „Charles Darwin” által koordinált nemzetközi kutatócsoportja fedezte fel.
A Zöld Szahara csodálatos időszaka, amely ezer évig biztosított termékeny élőhelyet az emberiségnek és a helyi állatvilágnak, több, mint 5-6 ezer évvel ezelőtt ért véget. A klímaváltozás, amely ezt a drasztikus fordulatot előidézte, a Föld természetes ciklusainak tudhatjuk be, és alapban alakította át az ökoszisztémáját, valamint az emberi közösség életét. A Szahara zöld korszakának végét a Föld tengelyének precessziója és pályájának apró változásai okozták. A Föld tengelyének dőlésszöge és a Nap körüli pálya alakja szabályos, több tízezer éves ciklusokban változik, amit Milanković-ciklusoknak neveznek. Körülbelül 6 ezer évvel ezelőtt ezek a változások csökkentették a térségbe érkező napenergiát, amely korábban az Afrikai Nedves Periódus (African Humid Period) időszakát táplálta. Ennek eredményeként a monszunok, amelyek bőséges esőt hoztak a Szahara területére, visszahúzódtak délre.
Oued Souf egy szaharai város aranydűnékkel, pálmaligetekkel, dromedárokkal, oázisokkal és régi gipszből készült lakóházakkal.
Fotó: APP / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ez a klímaváltozás nem egyik napról a másikra történt, hanem évszázadok alatt bontakozott ki. A csapadékmennyiség csökkenése először a nagyobb tavakat és folyókat érintette, amelyek kiszáradtak vagy zsugorodtak. A vegetáció eltűnt, és helyét homokdűnék és száraz sztyeppek vették át. A Föld mára legnagyobb sivatagává vált Szahara korábbi zöldellő tájai kietlen homokpusztává változtak.
Az éghajlatváltozás hatásai drámai következményekkel jártak az emberi közösségekre nézve. Az egykor gazdag termőföldeket, bőséges vízkészleteket és vadászható állatokat kínáló térségben élő népek nem tudtak alkalmazkodni a gyorsan száradó környezethez. Az élelmiszertermelés fenntartása lehetetlenné vált, ami az ott élő civilizációkat migrációra kényszerítette.
A Zöld Szahara története rávilágít arra, hogy milyen drámai változások zajlottak le a bolygónkon, de arra is, hogy az emberi alkalmazkodóképesség és mobilitás kulcsszerepet játszott a túlélésben. Az ősi emlékek és genetikai nyomok révén ma is részesei vagyunk ennek az egykori zöld paradicsomnak.
Ez a múltba vezető utazás kimeríthetetlen forrást jelent a történészek és régészek genetikusok számára és emlékeztet arra is, hogy a klímaváltozás milyen mély hatást gyakorolhat a civilizációkra. Bár a változások természetes okokra vezethetők vissza, a következmények – civilizációk elvándorlása, kultúrák eltűnése és új társadalma kialakulása – mély nyomot hagytak az emberi történelemben. A Szahara mai állapota a múlt e drámai fordulatának lenyomata, amely a jelenlegi klímaváltozás tükrében különös tanulságokkal szolgál.
