
MH/MTI
2025. január 27. hétfő. 10:17
A közlemény szerint Vang Ji, kiemelve Hszi Csin-ping kínai elnök és Narendra Modi indiai kormányfő tavaly októberi találkozóját, elmondta, hogy a két ország több szinten is pozitív párbeszédet folytatott, mellyel felgyorsították a kapcsolatok javítását.
„A két országnak meg kell ragadnia a lehetőséget, hogy a kölcsönös gyanakvás és elidegenedés helyett közelebb kerüljön egymáshoz, érdemibb kezdeményezéseket tárjon fel és elkötelezze magát a kölcsönös megértés, támogatás és eredmények mellett” – fogalmazott Vang a megbeszélésen.
„A kínai-indiai kapcsolatok javítása és fejlesztése teljes mértékben összhangban van a két nép alapvető érdekeivel. A kapcsolatok fejlesztése pedig elősegíti a globális dél országainak és azok jogainak, valamint érdekeinek védelmét, hozzájárulva ezáltal a békéhez, stabilitáshoz, illetve Ázsia és a világ fejlődéséhez és jólétéhez” – tette hozzá.
Miszri a találkozón elmondta, hogy India és Kína megfelelően kezeli és rendezi nézeteltéréseit, és elősegíti a különböző területeken való gyakorlati együttműködések újjáélesztését is – fogalmazott.
Hszi és Modi tavaly októberben találkozott a BRICS-országok csúcstalálkozóján, az oroszországi Kazanban, ahol jelentős áttörést értek el a kapcsolatok és a katonai de-eszkaláció kérdésében. 2020 óta ez volt az első kétoldalú találkozó, miután a két szomszédos nagyhatalom közötti kapcsolatok megromlottak a Pangong-tó térségében, a kínai és indiai hadsereg közötti kirobbanó, halálos áldozatokat is követelő sorozatos összetűzések miatt.