![](https://static.magyarhirlap.hu/images/202501/080-hl-sferreryulianti-1980754.jpg)
MH/MTI
2025. január 29. szerda. 2:22
A Louvre új reneszánszának nevezett projekt keretében a Szajna-folyó felől 2031-re új bejáratot, valamint föld alatti kiállítási termeket terveznek nyitni – ismertette a francia államfő az elképzeléseket a Leonardo da Vinci mesterművének jelenleg helyt adó teremben. Macron szerint az új bejárat költségeit jegyeladásokból, adományokból, illetve licencdíjakból fogják fedezni. Hozzátette, hogy a jegyárakat megemelik az Európai Unión kívülről érkező turisták számára.
Macron nem említette a felújítás költségeit, de becslések szerint a világ leglátogatottabb múzeumának korszerűsítése akár 800 millió euróba (327 milliárd forint) is kerülhet.
Az épület legutóbbi felújítása az 1980-as években zajlott, amikor a látványos üvegpiramis is megépült, amely jelenleg a komplexum főbejárataként szolgál. Akkor évente négymillió látogatóval számoltak, tavaly azonban már 8,7 millió látogatót jegyeztek fel.
Macron szerint a Mona Lisa a jövőben a múzeum egy új termében lesz kiállítva, ahová csak külön jeggyel lehet majd belépni. Ezt azzal indokolta, hogy ez egyszerűbbé fogja tenni a látogatást azoknak, akik csak ezt a festményt szeretnék megtekinteni.
A védőüveg mögé helyezett Mona Lisa előtt jelenleg hosszas sorok kígyóznak a múzeum legnagyobb termében, ami miatt más velencei festők ott kiállított remekművei gyakran nem kapnak elég figyelmet.
Laurence des Cars, a Louvre igazgatója január elején Rachida Dati kulturális miniszternek címzett levelében úgy fogalmazott, hogy a múzeumot az elavulás veszélye fenyegeti. A Le Parisien című helyi lapban is megjelent dokumentumban egyebek között az épület állagának romlását nehezményezte „műalkotások megóvását veszélyeztető” vízszivárgások, hőmérséklet-ingadozások és egyéb problémák kapcsán. Kifogásolta még, hogy a múzeum nem nyújt megfelelő étkezési lehetőséget, és nincs elegendő mellékhelyiség sem.