2025. január 30. csütörtök. 10:19
Tele van remek ötletekkel a közélet! – szakadt föl a lelkes kiáltás J. Károlyból, mikor a híradóról átkapcsolt a bűnügyi sorozatra. Most sem tudta pontosan megmondani, mi a különbség a két műsor között, miközben homlokráncolva lépett a teknős terráriumához.
Karcsit sem a remek ötletek, sem a műsortartalmak közötti párhuzamok vagy különbségek nem érdekelték. Izgalmasabbnak találta az alma- és sárgarépa-reszelék keverékét, amelybe ezúttal J. Károly hüvelykujjának a bőréből is belekerült egy darab.
A teknős ennyitől még nem fog rákapni az emberhúsra – nyugtatta magát a férfi. Az égő lüktetés aztán élesedő fájdalommá alakult át. Próbálta elterelni a figyelmét azzal az ötlettel, hogy ő is vesz magának egy vasúti területet. A fájdalom és lüktetés viszont, a kiserkedő vér látványáról nem is beszélve, arról is elterelte a figyelmét, hogy nincsen rá pénze.
Van viszont elővásárlási joga, mert a szóban forgó terület a régi kertjük végében van. A faluban, majdnem a világ szélén – legalábbis utazás szempontjából. Párizst oda-vissza megjárná repülővel, míg eljut a faluba vonattal.
Gyerekkorában sokat játszott arrafelé, egy második világháborús német rohamsisakot és két üres gépkarabély töltényhüvelyt is talált a kis domb földjéből kifordulva. Nem magától fordult ki, Karcsika (így szólították akkor) ásatásokat végzett. Abban az időben éppen régész szeretett volna lenni.
A nagyapja szerint MG 42-esből való, és szerencsére csak a hüvely. Egy ilyentől lett vak az alvégen lakó ezermester, mikor még gyerek volt, s megpróbálta szétpiszkálni az egyik töltényt. Karcsika nem értette, hogyan lehet mégis annyira ügyes (kerti traktorokat gyárt kiszuperált motor- és autóalkatrészekből, de bármilyen elromlott zárat is képes megjavítani), hiszen a férfinak az ujjai is hiányoztak. De hát a faluban sok csoda történt.
Csak a domb maradt ott, gazzal benőve. A domb volt előtte a vasútállomás, amit a németek a ruszkik elől menekülve robbantottak fel. Helyette egy furnérlemezből tákolt bódé állt sokáig, legutóbb a farostot már felváltotta az alumínium. A dombot nem váltotta fel semmi, vagy ha igen, az bizony nem látszott az erdőnyi gaz és az illegális szemétlerakások miatt.
J. Károly szívesen megvásárolná ezt a dombot, vagy anyagi forrás híján kinevezné a sajátjának – szimbolikusan. Legelőbb a dágványos pusztulás nyomait számolná föl, aztán szabályos félgömb alakúra simítaná, hogy a világnak legalább az egyik fele legyen az övé. A dombot befedné gyeptéglákkal, a tetejére ültetne egy diófát, és oldalt körbeduggatná a tulipánhagymákkal. Még az öreg Bodolayné hagyta nála egy szakadozott papírzsákban, mikor elvitték az idősek otthonába.
A kert vége felé néző oldalon helyezné el azt a darab mészkövet, ami a házépítkezésről maradt. Gyerekként arra állva szónokolt, amikor hadvezér szeretett volna lenni. Készíttet rá egy réztáblát is, amelyre azt gravíroztatja majd, hogy „J. Károly dombja”.
A szerző irodalomtörténész
