
A Népzenészbál remek koncertekkel kezdődik, majd táncházzal folytatódik, és valójában egy fontos találkozási pont is, ahol a népzenészek, táncosok, zenekedvelők és a közönség közösen élhetik át a magyar népzene és néptánc erejét.
Az este programja hagyományosan színpadi műsorral veszi kezdetét, amelyben a részt vevő zenekarok egy-egy rövid összeállítással mutatkoznak be, és bepillantást nyerhetünk abba a gazdag és sokszínű zenei örökségbe, amelyet képviselnek. Ezt követően veszi kezdetét a táncház, ahol Kiss-Balbinat Ádám és barátaihúzzák majd a talpalávalót.
Az esemény házigazdája:D. Tóth Sándor „Satya”. A koncertprogramban közreműködő zenekarok: Kalász Banda, Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekara, Kiss-Balbinat Ádám és barátai, Horsa Banda, Nálada Zenekar (Nagyvárad), B2 Zenekar
Az esti táncházban muzsikálnak: Kiss-Balbinat Ádám és barátai
Az esemény részletei és jegyek itt érhetőek el.