Számos jelből kiolvasható az, hogy nagyon sok, elöregedő európai népből – a magyarságból is – a valódi, tartós, mély életöröm hiányzik. Ezt jelzik nálunk – számos előremutató törekvés ellenére – az egyre rosszabbodó demográfiai helyzet, az általánosan rossz egészségi állapot, az elmagányosodás, a reménytelenség sok jegye, az általános elhanyagoltság, gondozatlanság, kulturálatlanság térhódítása, az öröm behelyettesítése az élvezetek hajszolásával.
A mai világ „öröme” egy megrázó kép: egy ember a falnak vetve egyedül eszik. Pedig mindannyian tudjuk, hogy „aki önmagának főz, tiltott dolgot követ el” (Hamvas Béla: Ünnep és közösség). Ezzel szemben nekünk a család, a barátok közös ebédje-vacsorája, olykor lakomája öröm, ahol az étel-ital is fontos örömforrás, de még inkább a sok felfénylő arc, az egymásra nevetés, önmagunk megosztása, a másik elfogadása, szolgálata – ez az az öröm, ami folyamatosan épít bennünket, elkísér egész életünkben, végső soron ez vezet boldogságra. Az első tragikus kép azt mutatja, hogy ÉN akarok kielégülni a puszta fizikai szükségletek szintjén, a második kép azt mutatja, hogy MI szeretnénk együtt örülni, boldogok lenni, a fizikai szükségleteken felülemelkedve, a lelki alapigényeink szintjén is kielégülve.
Major Máté kommunista építészteoretikus, a múlt század 50-es éveiben Moszkvából hazatérve meghirdette a szocializmus családdal, lakással kapcsolatos tanait, két dolgot száműzött a lakásból: a hitvesi ágyat és az ebédlőasztalt, vagyis azt a kettőt, ami a család létezésének alapvető lényege. Ennek megfelelően százezrével épültek olyan lakások, amelyekben nem lehetett elhelyezni egy franciaágyat és egy étkezőasztalt, ami körül a család összegyűlhet. Ezek a lakások itt vannak, ezekben élünk. Ezzel szemben a szociológusok azt mondják, hogy ha egy gyermek úgy nő fel, hogy hetente legalább ötször nem étkezik együtt a család, akkor a felnövekvő nemzedék szociálisan sérült lesz.
Mielőtt a házasság, a gyermek, a család alapvető örömforrás voltát vizsgálnánk, el kell végeznünk egy „alapkutatást”: Mi az öröm, mi a boldogság? Már csak azért is, mert a világ ennek homlokegyenest az ellenkezőjét állítja! Pascal szerint „az ember örömre született”. Claudel radikálisabb, ő azt mondja: „tanítsuk meg az embereket, hogy nincs más kötelességük, mint az öröm”. Az öröm a tökéletesség felé vezet, a szomorúság viszont a tökéletlenség felé. Ezekből a gondolatokból is látható, hogy egészen különös jelentősége van az örömnek az életünkben. Mi ez? Például az öröm mutatja meg a mi sajátos értékeinket. Mert mik a karizmáink, a tehetségünk? Nagyon egyszerű: az, aminek örülünk, amit jókedvvel, az egész személyiségünket bedobva végzünk! Nagyon fontos ez, ebből kellene kiindulni a gyermeknevelésnek, erre kellene figyelni minden közösségben: családban, munkahelyen egyaránt. Szűkebb és tágabb közösségeinkben olyan életstratégiákat kell terjeszteni, amelyben az öröm kivirágzik! Az öröm titka pedig az, hogy az ember teljes bevetéssel adja azt, ami részéről a lehető legjobb. Mert teljes öröm csak egy létezik: az, amikor magunkat egészen odaadjuk valakinek, valaminek.
Így fogalmazza meg Hamvas Béla a boldogság és az öröm összefüggését, a boldogság „természetrajzát” „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. (…) Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. (…) Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik, legyen szent fény, átokká válik, legyen gyönyör, halállá válik. (…) Felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.”
Az igazi mély öröm válasz a legmélyebb, személyes vágyainkra, vagyis arra, hogy szeressenek, értékeljenek, összetartozzak valakivel és végül szabad, vagyis önmagam lehessek. Az igazi öröm a szeretet gyermeke, a szereteté, amely önmagából kilépő, extatikus. Minden házasság és minden család örömre, boldogságra teremtetett! A magyarság jelenlegi helyzetében ez a legbiztatóbb hír, valódi örömhír! És egyben ez a legfontosabb feladatunk, ennek az örömhírnek a terjesztése, bemutatása, pozitív, követhető, követendő minták, megélt, távlatos házasságok, családi kapcsolatok, élő, életet termő, sokgyermekes családok bemutatása. Ezt kellene tennie a médiának minden erejével, a kormányzatnak, az önkormányzatoknak, az oktatás egészének – az óvodától az egyetemig –, az egyházaknak, a helyi közösségeknek, a családcsoportoknak, a szülőknek, a nagyszülőknek – mindenkinek, akit érint ez a kérdés. És kit nem érint?…
Korunk örömtelen és éppen ezért görcsösen boldogságkereső. A legtöbb vélekedés a boldogsággal kapcsolatban az, hogy az laza, elernyedt pihenő állapotban, például szabadság és tengerparti nyaralás idején ér bennünket legbiztosabban. Ezt alapvetően cáfolják a boldogságkutatások! Csikszentmihályi Mihály, a világ egyik legjelentősebb boldogságkutatója a Flow című, híres könyvében így ír: „A boldogság nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik velünk és nem kapcsolatos a szerencsével vagy a véletlennel sem. Nem vásárolható meg pénzzel, nem szerezhető meg hatalommal. Nem a külső eseményektől függ, inkább attól, hogyan értelmezzük azokat mi magunk. A boldogság valójában olyan állapot, amelyre fel kell készülni, és mindenkinek magának kell ápolnia és óvnia. Azok az emberek, akik megtanulják, hogyan kell irányításuk alatt tartani belső élményeiket, képesek arra, hogy életük minőségét meghatározzák – ennél közelebb egyikünk sem igen kerülhet a boldogsághoz. A boldogságot azonban nem érhetjük el oly módon, hogy tudatosan törekszünk rá. »Tedd fel magadnak a kérdést, boldog vagy-e, és már nem leszel az« – mondta J. S. Mill. A boldogságra úgy lelhetünk rá, ha életünk minden egyes részletét teljességgel átéljük – legyen az jó, vagy rossz – nem pedig úgy, hogy közvetlenül próbáljuk megtalálni. Viktor Frankl osztrák pszichológus gyönyörűen foglalta össze Man’s Search for Meaning (Az emberi élet értelmének keresése) című könyve előszavában: »Ne akarj sikeres lenni – minél inkább célul tűzöd ki a sikert, annál biztosabban elkerül. A sikert nem lehet üldözőbe venni, ahogy a boldogságot sem: a sikernek és a boldogságnak mintegy mellékhatásként, önkéntelenül kell jelentkeznie, mikor az ember valamely önmagánál nagyobb ügynek szenteli magát. «”
A mai világ „erőfeszítés nélkül” szeretne boldog lenni, csak úgy „lazán”, lehetőleg másokért vállalt felelősség és feladat nélkül. Ebből születik az egyéni, vad boldogságkeresés, élvezethajszolás, ami viszont biztosan kudarcra van ítélve. Mint ahogyan a házasságban és a családban is a közvetlen és egyéni boldogságkeresés páros magányhoz és kielégületlen, elidegenedett élethez vezet, mert telve van önzéssel, ebből fakadó aggodalommal és félelemmel. Az előbbi idézet definíciója viszont megmutatja az utat a boldogság felé a teljes és kölcsönös odaadásban, ami a házasság és a család lényege.
Ezek az alapvető ismeretek hiányoznak a házasságra, családra készülő fiatalokból, az eléjük élt minták sem erről szólnak – sok kudarcos, unalomba, közömbösségbe fulladt párkapcsolatot látnak maguk előtt, ezért nem mernek lépni, dönteni egy szeretetkapcsolat, a házasságkötés érdekében.
A szerző építész, címzetes egyetemi docens
