2025. február 1. szombat. 11:44
Múlnak az évek kegyetlenül. Egyre kevesebb a tanú, aki még fegyverrel harcolt a forradalomban és közöttünk van. A napokban Varga János egykori Corvin közi szabadságharcos, a Magyarok Világszövetségének elnöke hagyott itt minket, hogy most már az égi mezőkön idézze azokat a csodálatos napokat. Varga emlegetése nekem egy Dénes keresztnevű férfit juttat az eszembe (a családnevét sajnos elfeledtem), akivel a kilencvenes években a New York-i Magyar Házban találkoztam, és ott mesélte el különleges megmenekülésének történetét. Vajh, él-e még, vagy már ő sincs életben? Félek, hogy az utóbbi az igaz. Fegyverrel vett részt a forradalomban, de nem akarta elhagyni az országot. Amikor azonban december elejétől megkezdődött a megtorlás időszaka, rádöbbent, hogy veszélyben lehet az élete. Csakhogy Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere rendeletére december 11-én lezárták a nyugati határt, a délit pedig 1957. február 2-án. Varázslatos az emberi képesség, de egy bizonyos ponton túl a képzelőerő csődöt mond – emlékezett Dénes később. – Hogy is szokták mondani? Jobb bele sem gondolni. Az elképzelt veszélyhelyzetek mindig rosszabbak, mint a valóságosak. – A szíve azt súgta: muszáj megtennie, az esze azt kiáltotta: lehetetlen! Végül azonban megadta magát az esze, mert csak egyetlen lehetőség kínálkozott: ha át tudja törni autóval a határ sorompóját – megmenekülhet…
Megkezdte az előkészületeket, de senkinek sem beszélt a tervéről. Autót aránylag könnyen tudott szerezni, a forradalomban használtak egy „öreg” Pobedát, amely magyarul győzelmet jelent. Két nappal a tervezett kísérlet előtt levezetett a nyugati határra, egy fontos terepszemlére. Úgy kalkulált, hogy a reggeli szürkületben érjen a határra, amikor még nem ébredt fel a természet. Könnyű bátornak lenni, ha nincs más választásod, és az életed forog kockán – így válaszolt arra a kérdésemre, hogy mivel öntögette magába a bátorságot. Megjegyezte, hogy az igazi bátorság a veszély pontos ismerete, ami párosul azzal az elszántsággal, hogy szembenézz vele. De hát a sorsa kerekét tartotta a kezében! Minden a terv szerint alakult. A Pobeda maximális sebessége 105 km/óra volt. Kiszámította, hogy mikor kell padlógázzal „utaznia”. Aztán vett egy mély lélegzetet, és nekiveselkedett. Rövid imát mormolt, Istenhez fohászkodott, és gázt adott. A kocsi egyre gyorsult. A magyar–osztrák határon egyetlen sorompó árválkodott. Ő csak a sorompót látta s benne ellenségként a gonoszt. Akinek nincsenek ellenségei, annak nincsenek képességei sem – vallotta később. Ha valaki látta volna akkor az arcát, hihette volna, hogy egy őrült személyt lát.
Hatalmas robaj jelezte a csattanást. A Pobeda derékba törte a sorompót, betört az autó szélvédője is, és szanaszét repültek a darabjai. A hirtelen fékezés lökte tovább úgy, hogy a szabad föld belsejében landolt. A magyar oldalon a határőrök a levegőbe lőttek – nekik már nem volt hatalmuk a férfi felett –, az osztrák oldalon azonnal felfogták, hogy egy menekülővel van dolguk. De őket is meglepte a hogyan. Az osztrák határőrök emelték ki Dénest az autóból, és mindjárt elsősegélyben részesítették. Szerencsére megúszta kisebb-nagyobb sérülésekkel. Habár a Pobeda kényelmetlen autó volt, egyebek mellett már-már súrolták a műszerfalat a pilóta térdei.
„A puszta szándék még nem tesz hőssé; a bátorság és a tehetség sem elegendő hozzá, még szörnyek és sárkányok is kellenek” – állította a neves francia filozófus és író, Jean Paul Sartre. Szörnyek és sárkányok is segíthették Dénest, hogy visszakaphassa az életét.
A szerző újságíró
