A Sakknovella többrétegű mű, amelyben egy szegény fiúból lett híres sakkbajnok találkozik egy másik sakkozóval, Dr. B.-vel, aki ügyvéd, polgári életet él, és szoros kapcsolat fűzi a Habsburg császári családhoz, vagyis a történelemhez, a kultúrához. A nácik letartóztatják, mert ki akarják szedni belőle, hogyan juthatnak hozzá a koronaékszerekhez, amelyeket rejteget, és a férfi a börtönben tanul meg sakkozni, egyúttal saját maga ellen játszani. Az a kérdés, a Brazíliába tartó hajón ki nyeri a többfordulós sakkcsatát, és miért.
Objektum doboz
A Mesterjátszma című filmben egy egyetemista pár készül elhagyni az országot az utolsó vonattal, amelyet a forradalom bukása után még átengednek az emigrálókkal a magyar–osztrák határon. A sietségben kiborul a macskakövekre a lány sakktáblája, és eltűnik egy fekete parasztbábu. Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely) története addig tart, amíg megkerül a figura.
Csak éppen addig megtörténik minden. A vonaton eldől néhány sakkjátszma és a szerelmesek sorsa, meg az értékes kegytárgyaké, amelyeket egy katolikus pap, Réder Bálint atya, vagyis B. (Hajduk Károly) rejteget – nem a nácik, hanem az ávósok elől, az ő börtönükben tanul meg sakkozni, hogy ne őrölje fel a magány. Csakhogy egyedül sakkozni azt jelenti, hogy zombik leszünk, és ráadásul magunk ellen sakkozunk, két részre szakadunk, belső ellenséget növesztünk saját magunkból. Ugyanúgy megtörténik ez Dr. B.-vel a nácik börtönében, mint a katolikus pappal az ávósok fogságában.
Aki egyszer megtanul kényszerhelyzetben maga ellen játszani, az később is, ha kényszerítik, például, hogy áruló legyen, aktiválni fogja a benne élő belső ellenséget. Ez a totalitárius rendszerek őrülete, amitől nem szabadulhat az, akit meggyötörtek, mert nincs rálátása, nem tudja elcsípni magában azt, aki kigáncsolja, és nem is akarja sokszor, mert örül, hogy nem lett áruló, hogy legalább az nem lett.
Magyarázat ez arra, hogy a Kádár-korszakban felnőtt, ma már nem fiatal emberek miért bizonytalanok, miért élnek úgy, mintha valami láthatatlan erő foglyai lennének. Miért lúzerek, miért hagyják, hogy így legyen, és mi fontosabb nekik a sikernél, gazdagságnál és a győzelemnél.
Sokat számít, hogy egy izgalmas, jó tempójú kortárs magyar filmben ott van erre a modell, amiből megértheti az is, aki nem élt abban a korban. Persze a Megáll az idő című ma már filmklasszikusnak számító műben (1982, rendezte: Gothár Péter) is ott van sok minden, de ez a film is segít megérteni, mi történt, mit tettek az emberekkel, miért vagyunk ilyenek.
Stefan Zweig novellájában Dr. B., akinek fontos a szép játék, a játék öröme, veszít, amikor nem szép játékra kényszeríti a mindenáron csak győzni vágyó ellenfél. Azonban Bálint atya számára még a szépségnél, a műveltségnél és az örömnél is nagyobb a játék tétje.
A forgatókönyvírók, Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor a Mátrix című amerikai filmtrilógiában a mártíriumról és a megváltásról felvázoltakat is segítségül hívják, hogy ’56-ot, az önfeláldozás okát és működését meg azt a legmélyebb hitet, amelybe Bálint atya megkapaszkodik a nehéz órában, megmutassák korunk magyar nézőjének.
Az ötvenes-hatvanas évekről szóló kortárs filmek stílusát kétségtelenül a A játszma (2022, rendezte Fazakas Péter) és A vizsga( 2011, rendezte Bergendy Péter) című filmek alapozták meg, ezek az alkotások azonban a totalitárius rendszer titkosszolgálatában dolgozók életén, sorsán keresztül mutatták be a korszakot, és amikor ezeket a filmeket nézzük, folyamatosan azzal szembesülünk, hogy a filmben szereplő figurákat, titkosszolgálati tiszteket egyáltalán nem érdekli azoknak a sorsa, akiket megfigyeltek és akiket mi hősöknek, mártíroknak, áldozatoknak ismertünk meg, ők csak egymással foglalkoznak valójában, meg a saját hétköznapi életükkel.
Mindezek miatt is e két valóban remek kortárs film mellé kívánkozott egy vagy még inkább több olyan is, amelyben a letartóztatottak, emigrációba kényszerítettek szempontjából is elmesélik nekünk a történteket.
A film többféle síkon mutatja be az eseményeket, itt és most azzal is el kell számolni, ami láthatatlan, néma, ami lelki síkon és az elmében zajlik, és ehhez különleges, helyenként elemelt szimbolikus-metaforikus látványvilág és operatőri munka volt indokolt.
Bálint atya sakkpartnere Czentovics Sándor (Mácsai Pál) a filmben. Az ő karakteréről nehéz bármit elmondani spoilerveszély nélkül, de annyit mégis érdemes, hogy a szerep bravúros alakításra adott alkalmat a színésznek.
Szirtes Ági bensőséges anyafigurája olyan, akinek mindig meg lehet örülni, amikor feltűnik a filmben, Váradi Gergely fiatal műszaki embere, aki lánykérésre készül a forradalom utáni káosz közepette, és családról meg jövőről ábrándozik, szintén nagyon szerethető és hiteles, a korszakra jellemző alak.
David Yengibarian örmény származású zenész pedig olyan korrupt egyenruhást alakít, akitől a néző ereiben megfagy a vér, és rögtön tudjuk, hogy ha ő felbukkan, akkor ott semmi jóra nincs remény, csakhogy nála is van rosszabb azon a vonaton, amelyről majd csak sokára tudjuk meg, hogy igazából hova tart.
Léteznek a filmtörténetben bőséggel vonaton nyomozós, vonaton akciózós-leszámolós filmek, ezek sorában még nemzetközi mércével is az izgalmasabbak között van a Mesterjátszma.
Mesterjátszma (2023)
Magyar akcióthriller – 89 perc
Rendezte: Tóth Barnabás
9/10
