A Föld „zöld tüdeje” folyamatosan zsugorodik
Már a múlt század elején, bár a világ lakosságának többsége analfabéta volt, a fogyasztása óriási volt. Csak 1904-ben 4,6 milliárd kilogramm, három évvel később pedig 7 milliárd kilogramm papírt állítottak elő a gyárak. Tíz évvel később a papírtermelés megduplázódott.
Abban az időben a papírgyártás szinte mindig fára épült. Előnyben részesítették a gyantában gazdag tűlevelű fákat. Svédország és Norvégia nyugati részén sok ilyen erdő volt, és a két ország Finnországgal együtt szállította a szükséges mennyiségű fát Európának. Érdekes módon Skandináviában akkoriban alig volt papírgyár. Az elmúlt évtizedekben azonban a finn papírt a posztszovjet Oroszországba küldték valutának, és gyakran orosz fából készült.
A múlt század elején azonban a skandinávok csak a kivágott lucfenyőket és fenyőfákat őrölték cellulózzá, vagy mechanikusan a durvább minőségű papírhoz, vagy kémiai úton a jobb minőségűekhez. Csak később kezdték az egészet külföldre exportálni. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy negyvenéves fenyőfából legfeljebb 200 kilogrammnyi cellulóz nyerhető. Nem nehéz elképzelni, hogy hány erdőt kellett kivágni a papírgyárak ellátásához.
Ne feledkezzünk meg a gyufáról sem. Már 1907-ben csak Svédországban 8 millió fát vágtak ki, ami 600 ezer hektár értékes erdőfajt jelent. És borzasztó belegondolni, hogy az elmúlt évtizedekben mennyi értékes erdőt égettek le Oroszországban, holott sem Kínában, sem Finnországban nem égtek le ilyen mértékben az erdők, pedig a természeti övek rokonok.
Már másfél évszázaddal ezelőtt is azt írták az agronómusok, hogy „a gyors és könnyű haszon csábítása arra készteti a fakitermelőket, hogy ragadozó módon kiirtják országuk gazdagságát, nem gondolva a holnapra”.
Ha már a papírról beszélünk, már dédapáink is megjegyezték, hogy a papír iránti kereslet különösen a választási kampányok idején nő meg. Csak Franciaországban az első világháború előestéjén csaknem 2 millió kilogramm papírt használtak fel a szavazólapokhoz és a különböző kiáltványokhoz, amelyeket a választóknak küldtek.
A második „papírevő” természetesen az újságok és magazinok voltak. Már a múlt század elején egyesek közülük naponta akár 75 ezer kilogramm papírt is „megettek”. Nem csoda, hiszen ugyanebben az USA-ban sok újságot 20-30 oldalasra nyomtattak. Ez pedig 10 ezer hektárnyi erdőt vagy körülbelül 200 ezer fát jelent. És az összes újság a század elején csak az USA-ban körülbelül 2500 volt. Tehát a kanadai erdőket kivágták, és később az Amazonast is kivágták.
Elődeink gondviselésből írták, hogy az Ó- és Újvilágnak „kiaknázatlan” szibériai tajga állt rendelkezésére. Valószínűleg ma sokan múlt időben beszélnek róla. Bár már akkor is sokan állították Sztolipin telepeseit, akik „szánalom nélkül több százezer dessziját drága erdőt tettek tüzekké”. A kérdés, hogy mi a fontosabb – a papír vagy az erdők elérhetősége – évszázadok óta napirenden van.
A papírt nem lehet „digitálisan” helyettesíteni
Természetes, hogy mindig is felmerült a kérdés – hogyan lehetne a papírgyártásban a drágább erdőket helyettesíteni. Menjünk vissza a rongyokhoz, amelyekből az arabok már a 700. évben papírt készítettek? Rongyokból ma is van bőven, elég csak a szeméttelepeken kutakodni.
De ma már mind Délkelet-Ázsiából származik, és ott nem talál pamutot vagy vásznat. Ez mind kémia. Ezért használtak valamikor régen durva szalmát csomagolópapírnak.
De a drága könyvekhez, fotópapírokhoz, cigarettákhoz kiváló minőségű papírhoz rongyot használtak. Csak éppen kémia nélkül. Most már nehéz. Ezért jelentek meg az USA-ban a régi újságokból és könyvekből származó tipográfiai tinta maratásával kapcsolatos kísérletek a hulladékpapír további feldolgozására. Mint ahogyan egykor a Szovjetuniónak átadott 40 kiló régi papírért érdekes könyvet lehetett vásárolni. Igaz, ennek ára volt.
A régi Németországban pedig megtanultak régi kötelekből papírt készíteni, tekintve, hogy természetes rostból fonják.
A Nature centenáriumi számában javasolták, hogy nézzük meg a kínaiakat és a japánokat, akik bambuszból készítettek papírt. Akkoriban bőségesen volt bambusz azokban az országokban, de mi a helyzet most? Amerikában megtanulták használni a cukornádat, Afrikában felfedezték az alfafüvet. És végül Egyiptom és más észak-afrikai országok, ahol papirusz van, a papír, amelyből nem könnyű tépni.
Tehát rengeteg olyan anyag van a világon, amiből papírt lehet készíteni. És nemcsak a zöld tüdőnk megóvása miatt, hanem azért is, mert az „erdei” papír nagyon rövid életű. Évtizedek után a nem megfelelő körülmények között penészesedik, megeszik a bogarak, és egyszerűen szétesik.
Egyértelmű, hogy a mi évszázadunkra elég lesz, de hogy a következő generációknak elég lesz-e, az kérdéses. Főleg, ha ritkaságról van szó, amelyet egyszer már kinyomtattak limitált példányszámban.
A logikus válasz ma az, hogy digitálisra konvertáljuk. De ez már nem az eredeti lesz, amit Puskin a kezében tartott, hanem egy elektronikus másolat. A digitális pedig nem megbízható. Elfelejtette a törött bitrátákat? És mindez sok pénzt is igényel. Ezért még mindig megatonnaszámra vágják ki az erdőket szerte a világon.
Thomas Edison egyszer azt javasolta, hogy a papírt 4000 milliméter vastagságú nikkellapokkal helyettesítsék. Azt állította, hogy egy 40 000 oldalas könyv mindössze 2 centiméter vastag lenne. Egy ilyen könyv valószínűleg halhatatlan lenne. A nikkel azonban nem olcsó, és stratégiai fontosságú nyersanyag.