Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a BMI nem megfelelő a szív egészségének markereként, és a szív- és érrendszeri betegségek egy potenciális kockázati tényezőjére utalnak, amely további vizsgálatot igényel.
„Annak ismerete, hogy az izomközi zsír növeli a szívbetegségek kockázatát, egy újabb lehetőséget ad arra, hogy a testtömegindexüktől függetlenül azonosítsuk azokat a betegeket, akik a magasabb kockázatba tartoznak” – mondja Viviany Taqueti a Brigham and Women’s Hospital szívterhelési laboratóriumának igazgatója.
A szerzők megjegyzik, hogy a zsíros izomzat egészségügyi hatásai továbbra is kevéssé ismertek, de többek között az inzulinrezisztenciával és a 2-es típusú cukorbetegséggel hozták összefüggésbe. Ez az eddigi legátfogóbb tanulmány a zsíros izomzat szívbetegségekre gyakorolt hatásáról.
„Az elhízás ma már az egyik legnagyobb globális veszélyt jelenti a szív- és érrendszeri egészségre, mégis a testtömegindex – az elhízás és a beavatkozási küszöbértékek meghatározásának fő mérőszáma – továbbra is ellentmondásos és hibás mutatója a szív- és érrendszeri prognózisnak” – magyarázza Taqueti.
„Ez különösen igaz a nőkre, ahol a magas testtömegindex a zsír „jóindulatúbb” típusait tükrözheti.”
Természetesen mindenkinek szüksége van némi testzsírra, beleértve a vázizomrostok közé ágyazott kis lerakódásokat, az úgynevezett intermuszkuláris zsírszövetet (IMAT).
Az izomközi zsír a legtöbb izomban jelen van, de mennyisége egyénenként változó, és az életkor előrehaladtával általában növekszik. Néha túl sok intermuszkuláris zsír halmozódik fel a vázizmok között, ez az állapot zsírszűrődés néven ismert.
Korábbi kutatások szerint a magas IMAT-szintet összefüggésbe hozták az inzulinrezisztenciával és a metabolikus szindrómával, valamint az erővesztéssel és a mobilitási problémákkal. Mégis sok minden ismeretlen az IMAT-ról, többek között az, hogy hogyan befolyásolja a szív- és érrendszeri egészséget.
Taqueti és munkatársai kapcsolatot kerestek az izomminőség és a koszorúér-mikrovaszkuláris diszfunkció (CMD) – egy olyan állapot, amelyben a szívet kiszolgáló kis erek károsodnak –, valamint más szív- és érrendszeri betegségek között.
„Kutatásaink során az izmokat és a különböző típusú zsírokat elemezzük, hogy megértsük, hogyan befolyásolja a testösszetétel a szív kis ereit vagy „mikrokeringését”, valamint a szívelégtelenség, a szívroham és a halál jövőbeli kockázatát” – mondja Taqueti.
A vizsgálatban közel 700 alany vett részt, mindannyian a Brigham and Women’s Hospital betegei voltak, akiknek mellkasi fájdalma vagy légszomja volt, de nem volt jele obstruktív koszorúér-betegségnek. A szerzők jelentése szerint a résztvevők mintegy 70 százaléka nő, 46 százaléka nem fehér bőrű volt, átlagéletkoruk 63 év volt.
A kutatók minden egyes beteg szívét szív komputertomográfiával (PET/CT) vizsgálták. A CT-vizsgálatokkal a testösszetételt is feltárták, megmérve a zsír és az izom mennyiségét és helyét.
Elemzésükben a zsír-izom-frakciónak nevezett mérés szerepelt – az izomközi zsír és a vázizom plusz izomközi zsír aránya.
A kutatók körülbelül hat évig követték az alanyokat, és feljegyezték az esetleges haláleseteket, szívroham vagy szívelégtelenség miatti kórházi kezeléseket.
A tanulmány szerint az emelkedett IMAT-szintű betegeknél nagyobb valószínűséggel fordult elő CMD, és nagyobb volt a szívbetegség miatti halálozás vagy kórházi kezelés kockázata.
A zsíros izomfrakció minden egyszázalékos növekedése két százalékkal magasabb CMD-kockázatot jelentett, számoltak be a kutatók, és hét százalékkal magasabb volt a súlyos, káros kardiovaszkuláris esemény kockázata – függetlenül a BMI-től és más ismert kockázati tényezőktől.
A jövőbeli kutatásoknak mélyebbre kell ásniuk a zsíros izmok és a szívbetegségek közötti kapcsolatba – mondja –, és meg kell vizsgálniuk, hogyan használhatjuk fel ezt az információt életek megmentésére.
