Brit lap: A Nyugatnak együtt kell fellépnie a zsarnok Trump ellen!

MH
2025. február 9. vasárnap. 22:09

„Bár nap mint nap születnek új írások és könyvek arról, hogy a Nyugat veszélyben van a bevándorlás, a politikai iszlám, Kína, a politikai marxizmus és a woke ideológia miatt, arról mindenki hallgat, hogy a republikánus MAGA mozgalom fittyet hány a demokratikus intézményekre, és súlyos veszélybe sodorja a nyugati demokráciát” írta szombati véleménycikkében Matthew Syed, a brit Times szerzője.

Syed Trump követőit sakáloknak nevezi, akik szerinte narcisztikus kultuszt emelnek egy olyan személy köré, aki magát a világ királyának képzeli.

Hozzáteszi, különös, hogy minél több intkézkedést hoz Trump a nyugati civilizáció ellen, ő és a környezete annál inkább a Nyugat védelmezőjének tartja magát.

A brit szerző arra buzdítja a nyugati politikai vezetőket, hogy ne féljenek kiállni Trumppal és az ő „talpnyalóival” szemben, mert ha vállalják a harcot, az csak még jobban összekovácsolja őket.

„Együttesen kell fellépni és nem szabad meghátrálni még átmenetileg sem, mert a megbékélés csak ösztökéli ezt a zsarnokot” – írja.

Hozzátette, a Nyugat értékei az észszerűség és a tisztesség, ezeket kell megvédeni, és el kell üldözni a hatalmaskodókat, máskülönben nem lehet megőrizni ezt a nagyszerű civilizációt. Szerinte, akik a leghangosabban harcolnak a demokráciáért – vagyis Trumpék –, azok akarják igazából elpusztítani.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.