Évszázadokon át számos pletyka és találgatás keringett I. Péter betegségeinek és halálának okairól. – Hogy ezek őszinték vagy rosszindulatúak-e, nem a mi dolgunk eldönteni. Mi az igazságot akartuk kideríteni – a legmegbízhatóbb forrásokból származó tényekre támaszkodtunk – mondta Dmitrij Procenko, a Szecsenov Egyetem Klinikai Morfológiai és Digitális Patológiai Intézetének oktatási- és nevelésiigazgató-helyettese, egyetemi docens.
A történelmi anyagok feldolgozása során a kutatók komplex megközelítést alkalmaztak. Öt éven keresztül a híres hematológus, A. I. Vorobjov akadémikus tanítványa, Julija Vinogradova, a Kórházi Terápia Tanszék docense elemezte a cár rokonainak és őseinek betegségeit, és összevetette azokat I. Péter ismert tüneteivel. A Romanovok családi orvosi története genetikai szempontból rendkívül érdekes.
– Köszvény, vesebetegségek, vesekő, hajlam a gigantizmusra, elhízás, artériás hipertónia, meddőség több családtagnál, rendkívül magas – még a korabeli viszonyokhoz képest is – gyermekhalandóság az első életévekben, tik és görcsrohamokra való hajlam, egyes családtagoknál rendkívül eltérő szellemi képességek, de összességében meglehetősen magas intelligencia – olvasható a felsorolás az I. Péter betegségeinek és halálának története című könyvben.
A komplex megközelítés lehetővé tette az uralkodó betegségeinek rendszerezését és – ami még fontosabb – összekapcsolását azokkal a szövődményekkel, amelyek tragikus végéhez vezettek. A kutatók megbízható forrásokat használtak, így több mítoszt is sikerült cáfolniuk, köztük azt is, hogy I. Péter szifiliszben halt meg. – Meglepő, mennyire ragaszkodnak egyesek ahhoz, hogy ezt a betegséget különböző ismert személyekhez, köztük Leninhez is hozzákössék – jegyezte meg Dmitrij Procenko.
Péter utolsó éveit és heteit sok kortársa megörökítette. „1722-ben, a perzsa hadjárat során egyértelmű vizeletelakadási tünetei jelentkeztek, amelyek 1723 telétől időszakossá váltak” – írta feljegyzéseiben A. S. Puskin az I. Péter történetében.
A cár haláláig dolgozott, bár élete utolsó három hónapjának nagy részét ágyban töltötte. Amikor jobban érezte magát, felkelt és elhagyta szobáját – például részt vett egy tűz oltásában a Vasziljevszkij-szigeten, és jelen volt lánya, Anna és Holstein hercege eljegyzésén.
1725 januárjának közepére a rohamai egyre gyakoribbá és súlyosabbá váltak. Néhány napig olyan hangosan ordított a fájdalomtól, hogy messziről is hallani lehetett. Szörnyű kínok között halt meg.
– Teste ekkor is olyannyira erős volt, hogy bár minden pillanatban úgy tűnt, hogy elérkezik a vég, mégis ötven órán át küzdött a halállal… – írta Theophan (Prokopovics) érsek, aki a cár halálának idején végig mellette tartózkodott.
A kutatók a történelmi adatok elemzése után részletes kórbonctani diagnózist és rövid orvosi összegzést állítottak fel.
Miben halt meg I. Péter?
???? Fő betegség: vesekőbetegség – kalkulusos pyelonephritis. Krónikus vesebetegség (5. stádium). Veseeredetű magas vérnyomás.
???? Társult betegségek: jóindulatú prosztata-megnagyobbodás. Krónikus hólyaghurut. Nem specifikus húgycsőgyulladás. Köszvény.
???? Szövődmények: uraemia. Agyvérzés a jobb agyféltekében. Agyödéma. Húgycsőgangréna. Vérmérgezés. Krónikus vérszegénység.
???? Kísérő betegségek: Tourette-szindróma. Örökletes kötőszöveti diszplázia (Marfan-szindróma). Migrén. Krónikus gyomorhurut. Krónikus vastagbélgyulladás. Krónikus epehólyaggyulladás. Krónikus aranyér.
???? Közvetlen halálok: agyödéma, amelyet agyvérzés okozott – ez pedig a krónikus vesebetegség és uraemia szövődménye volt.
