Magyarország a nemzeti össztermék körülbelül öt százalékát költi a családok támogatására, ami a világ összes országát tekintve is kimagasló érték. Ennek ellenére a termékenység lényegesen a várakozások alatt alakul. Elérhetőek-e a kitűzött demográfiai célok a jelenlegi családtámogatási stratégiával és ha nem, milyen másféle megközelítés kecsegtethet sikerrel?
Ma a termékenységi ráta 1,5 körül alakul, ami azt jelenti, hogy száz nő az élete során körülbelül 150 gyermeknek ad életet. Ez úgy adódik össze, hogy száz nőből nagyjából húsz gyermektelen, közel negyven egygyermekes, 25 kétgyermekes, 12 háromgyermekes, és csak ötnek van négy vagy több gyermeke.
Hogyan juthatunk el innen az önfenntartáshoz szükséges 2,1-es termékenységhez?
A jelenlegi családtámogatási rendszer a harmadik gyermek születése után biztosítja a legnagyobb összegű támogatást a csok, a babaváró és más családtámogatási formák esetében is. A negyedik gyermek után jár az édesanyák életre szóló személyijövedelemadó-mentessége, amely a munkába való visszatérésre ösztönöz, és éppen a további gyermekek felnevelése ellen szól.
Tegyük fel, hogy a családtámogatások ezen formája minden várakozást felülmúlóan sikeres lesz, és minden eddig kétgyermekes családban megszületik a harmadik gyermek, és az egygyermekesek felénél is megszületik a második gyermek. A gyermektelenek közül sokan tudatosan, elsősorban kényelmi okokból választják az utódok nélküli életet, míg mások egészségügyi okból maradnak gyermektelenek, így őket anyagi ösztönzők nemigen befolyásolják, ezért tegyük fel, hogy az ő számuk nem változik lényegesen. Így száz nőből húsz lenne gyermektelen, húsz egygyermekes, húsz kétgyermekes, 37 háromgyermekes és öt négy- vagy több gyermekes. Ez összességében körülbelül 190 gyermek születését jelentené, ami még mindig elmarad a szükséges 210-től.
Ez alapján megállapítható, hogy a háromgyermekes családmodell ösztönzésével egyedül nagy valószínűséggel nem érhető el a demográfiai fordulat, de már az 1,7-1,8-as termékenység elérése is nagy siker lenne.
Orbán Balázs Huszárvágás című könyvében arról ír, hogy csak akkor lehetünk igazán sikeresek, hogyha saját utunkat járva merész, újító válaszokat találunk a világ nagy kihívásaira. Tóth I. János legutóbbi cikkében egy ilyen „demográfiai huszárvágást” vázol fel: A 4-10 gyermekre vágyó családok számára létrehozandó új családtámogatási programot, amely jelenleg hiányzik a családpolitikából, és amely kiegészítené a már létező támogatási formákat. Három gyermek után pályázhatnának a családok a hivatásos szülői állásra, amivel közalkalmazotti státusz és fizetés járna már a negyedik gyermek megszületése után.
Benda József és Báger Gusztáv Jövőnk a gyermek című könyvében bemutatott 2017-es kutatásnak köszönhetően tudjuk, hogy a nők 24 százaléka szívesen venne részt egy olyan programban, amelynek keretén belül méltányos fizetésért otthon lehetne a gyermekeivel. Közülük sokan vágynak nagyobb családra, de négy vagy több gyermek nevelése sokszor már összeegyeztethetetlen a mindkét szülő általi munkavállalással, ami nélkül nehéz megélni. A hivatásos szülői életpálya őket segítené abban, hogy megszülethessenek a kívánt gyermekeik és akár 4-10 gyermek felnevelésével teljesedhessen ki az életük.
Tóth I. János becslése szerint a nők 14 százalékának részvétele a hivatásos szülői programban elegendő lenne a 2,1-es termékenység eléréséhez, s mindez megvalósítható lenne kevesebb mint a nemzeti össztermék egy százalékából. S valóban, ha száz nőből 14 a hivatásos szülői program keretén belül átlagosan hét gyermeknek adna életet, további 12 lenne háromgyermekes, 25 kétgyermekes, 30 egygyermekes és továbbra is húsz maradna gyermektelen, akkor ez körülbelül 210 gyermek születését jelentené, ami már hosszú távon is biztosítaná a fennmaradást.
Mindemellett a hivatásos szülői életpálya lehetővé tenné, hogy a gyermeknevelés és az otthon végzett munka megkapja az őt megillető megbecsülést, és a nemzeti össztermékben, illetve a foglalkoztatottsági mutatókban is megjelenjen az alkalmazotti státusz és a vele járó fizetés következményeként. Ez azért lenne talán fontos, mert bizonyos körökben nagy hangsúlyt fektetnek a foglalkoztatási adatokra és a gazdasági növekedésre.
Érdemes lenne kis számú résztvevővel útjára indítani a hivatásos szülői programot, mert annak jól végrehajtott megvalósítása magában hordozza a siker reményét. Ne feledjük el, hogy a demográfia kulcstényező, mert ha nem tudjuk fenntartani magunkat biológiailag, akkor lehetetlenség fenntartani a civilizációnkat, a kultúránkat, a gazdaságot és magát az államot is. A világ sok országában megpróbálkoztak már a demográfiai vészhelyzet orvoslásával, de eddig sehol sem jártak sikerrel. Ezért van szükség valami olyan vakmerő, merész újításra, egy igazi huszárvágásra, mint a hivatásos szülői életpálya bevezetése.
A szerző informatikus
