
A megszállók nap mint nap támadják Ukrajnát, ami az orosz haditermelésnek köszönhetően lehetséges, amely három fő pillérre támaszkodik – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az Rbc.ua hírportál alapján a Karpatalja.info.
A jelentés szerint az elnök kifejtette: „A terrort biztosító orosz haditermelés három pilléren nyugszik.” Szerinte ezek a következők: a szankciók megkerülési rendszerei, amelyek nélkül Oroszországnak nem lennének kritikus alkatrészei; a magas olajárak, amelyeket helyes lenne csökkenteni; illetve Ukrajnának nincs elegendő nagy hatótávolságú rakétája és drónja.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna hálás minden partnerének, aki szigorítja a szankciókat. „Globálisabb munkára van szükség az orosz olajipar képességeinek csökkentése érdekében. Mi pedig továbbra is növelni fogjuk rakétáink és drónjaink termelését, és felszólítunk minden partnert, hogy fektessenek be az ukrán védelmi iparba, mert ez életvédelmi befektetés” – szögezte le.
Az államfő azt is elmondta, hány rakétát, drónt és bombát vetettek be az oroszok Ukrajna ellen egy hét alatt. „A héten több mint 1260 légibombát, csaknem 750 csapásmérő drónt és több mint tíz különféle típusú rakétát lőttek ki az oroszok népünk ellen” – emlékeztetett Volodimir Zelenszkij.