Torquemada nemesi családban született Spanyolországban, feltehetően Valladolid vagy más kasztíliai város közelében. Apai ágon zsidó származású konversók (kereszténységre áttért zsidók) leszármazottja lehetett, ami különösen ironikussá teszi későbbi, eretnekek elleni harcát. Fiatalon belépett a domonkos rendbe, és a vallási dogmák kérlelhetetlen hirdetőjévé vált. Befolyása gyorsan növekedett, különösen unokatestvérének, a katolikus Izabella királynő gyóntatójaként. Ebben a pozícióban fontos politikai és vallási szereplővé vált, és az inkvizíció legfőbb eszmei támogatójaként lépett fel.
1478-ban II. Ferdinánd és Kasztíliai Izabella létrehozta a spanyol inkvizíciót, amelynek célja a keresztény hit védelme volt az „eretnekekkel” szemben – különösen a konversók és a muszlimok ellen. Mivel Torquemada Ferdinánd személyes gyóntatója is lett, mindketten a spanyolországi eretnekség felszámolására irányuló irányítójává váltak. 1478-ban a spanyol uralkodók kérték IV. Sixtus pápát, hogy hozzon létre egy általuk irányított inkvizíciót. IV. Sixtus kezdetben megpróbált ellenállni, de attól való félelmétől, hogy Spanyolország megtagadja az oszmán törökök elleni harc támogatását, arra késztette a pápát, hogy teljesítse kérésüket. Torquemada 1483-ban lett az inkvizíció vezetője és ez egyértelmű fordulópontot jelentett a spanyol inkvizíció történetében. Az általa kiépített struktúra egyházi bíróságként működött ugyan, de valójában egy rendkívül aktív elnyomó gépezetté vált, amely a vallási tisztaságra hivatkozva mindenféle politikai és társadalmi ellenállást is elfojtott. Hitvallása egyértelmű volt. „Egy ország, egy nép, egy vallás”.
Korábban az inkvizíció meglehetősen decentralizáltan működött, helyi püspökök és egyházi bíróságok irányítása alatt állt, ami sok esetben csökkentette annak hatékonyságát. Torquemada azonban felismerte, hogy a terror és a kontroll csak egy központosított, szigorúan szervezett rendszer révén érhető el. Országos hálózatot hozott létre az egész Ibériai-félszigeten, és az inkvizíciót közvetlen királyi felügyelet alá vonta, így biztosítva, hogy az uralkodói hatalommal összehangoltan működjön. Az egyes városokban állandó inkvizíciós törvényszékeket hozott létre, amelyek bármikor lecsaphattak az eretnekekre, konversókra (kereszténységre áttért zsidókra) és moriszkókra (muszlim származású keresztényekre). Szigorú szelekcióval olyan inkvizítorokat választott, akik kérlelhetetlen hűséggel és brutális hatékonysággal hajtották végre az ítéleteket.
IV. Sixtus pápa és Torquemada
Fotó: Photo Josse / Leemage via AFP
Torquemada legnagyobb újítása a közösségeken belüli paranoia és állandó bizonytalanság megteremtése volt. Bárki feljelenthetett bárkit eretnekség gyanújával, és a vádlottaknak nem volt lehetőségük szembenézni vádlóikkal. Ezáltal az inkvizíció hatékony eszközzé vált személyes leszámolásokhoz is. A gyanúsítottakat gyakran csoportosan hurcolták el, és hosszú hónapokra vagy akár évekre is bebörtönözték őket, mielőtt ítéletet hirdettek volna. Az elítéltek teljes vagyonát az állam és az egyház lefoglalta, ami anyagilag is ösztönözte az inkvizítorokat, hogy minél több pert indítsanak.
Bár a középkori egyházi bíróságok korábban is alkalmaztak kínvallatást, Torquemada, az inkvizíció hivatalos és rutinszerű eljárásává tette azt.
Az inkvizíció hírhedtté vált az egészen agyafúrt kínzó eszközeiről. A Strappado (akasztás csigával) alkalmazásakor a vádlottat hátrakötött kezekkel felhúzták, majd hirtelen leejtették, hogy kificamodjanak az ízületei. A (Toca) vízpróba során gyanúsított száján lepedőt feszítettek ki, majd vizet öntöttek rá, így keltve fulladásérzést – ez az egyik első dokumentált változata a modern „waterboardingnak”. A nyújtópad (Rack) – használata során az áldozat végtagjait lassan széthúzták, míg ki nem ficamodtak vagy el nem szakadtak az inai, akár egy kortárs horrorfilm méltó kelléke is lehetne.
A vádlottak gyakran a kínzások hatására beismerték azokat a vádakat, amelyeket az inkvizítorok hallani akartak, függetlenül attól, hogy igazak voltak-e vagy sem. Torquemada felismerte, hogy az inkvizíció nemcsak titkos kínzásokkal, hanem nyilvános kivégzésekkel is megfélemlítheti a lakosságot. Az autodafék („hit aktusa”) látványos eseményekké váltak, amelyeken az elítéltek tömeges kivégzéseket szenvedtek el. Az elítélteket gyakran egyszerre égették el nyilvánosan, vallási rituálék közepette. Ezek az események hatalmas tömegeket vonzottak, ahol a hatóságok az eretnekek szenvedését példázatként mutatták be. Néhány foglyot életben hagytak, hogy megalázó bűnbánati ceremóniákon vegyenek részt, de ezek gyakran életfogytiglani börtönnel vagy kényszermunkával végződtek. Több mint 20 000 embert (más források szerint sokkal többet) ölt meg az inkvizíció 1480 és 1530 között, az áldozatok túlnyomó többsége megtért zsidó volt. A portugál inkvizíció 1537-ben született spanyol mintára, valamivel később, 1542-ben a római.
Torquemada szónoklataiban a vallási tisztaságot védte, de egyben aktívan hozzájárult Spanyolország etnikai és vallási homogenizálásához is. A hírhedt Alhambrai rendelet értelmében több százezer zsidónak kellett elhagynia Spanyolországot 1492-ben, vagy áttérnie a keresztény hitre. Ez a döntés hosszú távon is mély nyomot hagyott Spanyolország történelmében. A kereszténységre áttért zsidók (és muszlimok) folyamatos gyanú alatt éltek, és a legkisebb eltérés is azonnali inkvizíciós eljárást vonhatott maga után. Torquemada és követői egy homogén, katolikus Spanyolországot akartak létrehozni, amelyben nem volt helye semmiféle vallási vagy kulturális sokszínűségnek.
Torquemada 1494-ben visszavonult az Ávila melletti Santo Tomás kolostorba, ahol élete hátralévő éveit töltötte. 1498-ban halt meg, valószínűleg természetes okokból. Torquemada alakját a történetírás két szélsőséges módon értelmezi: egyesek a katolikus hit fanatikus védelmezőjeként, mások a vallási intolerancia és kegyetlenség megtestesítőjeként látják. A spanyol inkvizíció szinonimája lett a zsarnoki elnyomásnak, és Torquemada neve a fanatizmus jelképeként él tovább a történelemben. Torquemada reformjai évszázadokra meghatározták a spanyol inkvizíció működését. A központosított rendszer, a besúgás, a vagyonelkobzások, a vallatások és a látványos kivégzések olyan szintű terrorhoz vezettek, amely a spanyol társadalmat évszázadokra megbénította. Történészek máig vitáznak arról, hogy Torquemada egyszerűen a hitét védte-e, vagy egy kegyetlen hatalmi játszma részeként formálta át az inkvizíciót az egyik legrettegettebb elnyomó intézménnyé.
