
MH/MTI
2025. február 13. csütörtök. 11:12
Frissítve: 2025. február 13. 11:17
A nemzetgazdasági miniszter a bejegyzésben hét pontba foglalta össze értékelésének hátterét. „Budapest hazánk és Európa egyik legfejlettebb és területe, az EU-s fejlettségi szint 16 százalékán áll. Ez azt jelenti, hogy Budapest és egyes vármegyék között a fejlettségbeli különbség akár háromszoros is lehet” – megállapította meg.
„A város iparűzésiadó-bevétele folyamatosan emelkedik, már csaknem 300 milliárd forintot ér el, ennek ellenére csődközeli állapotba züllesztette a fővárost Budapest vezetése” – tette hozzá.
„A vidék felzárkóztatása mindannyiunk közös érdeke. Mindennap azért dolgozunk, hogy a vidék folyamatosan léphessen egyet előre. Ebből Budapestnek, mint a legfejlettebb területnek is ki kell vennie egy részét. Ezt a fővárosi vezetés kétségbe vonja vagy nem fogadja el, úgy az ország és a vidék érdeke ellen tesz” – írta.
„A gazdagabb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulás nagy segítséget jelent tehát a szegényebb önkormányzatok számára. Ez így igazságos, hiszen a gazdagabb települések az elmúlt években több száz milliárd forintnyi támogatást kaptak beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez” – áll a felsorolásban.
„A jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, a szolidaritási rendszert a Fővárosi Törvényszék, a Kúria és az Alkotmánybíróság is megerősítette. Minden önkormányzatra ugyanazok az objektumszabályok érvényesek, azok fizetnek több hozzájárulást, akiknek nőtt az iparűzési adóbevételük. Budapest vezetése nem állhat a törvények felett, a hozzájárulást a fővárosnak is kell fizetnie” – rögzíti a miniszter.
„Évek óta azt hallgatjuk, hogy Budapestnek nincs pénze, ezért alapvető fejlesztések maradnak el. Ezzel szemben Rákosrendező kapcsán mégis kiderült, hogy van a Fővárosnak sok tíz milliárd forintja, amelyből megvásárolja a területet, elviszi onnan szemetet, és mentesíti a talaj szennyezettségét is. Hangulatkeltés helyett Budapest vezetése tegyen eleget a fizetési kötelezettségeinek, először fizesse ki a Rákosrendező vételárát, utána tisztítsa ki a területeket, és közben a törvényeknek megfelelve fizesse meg az adókat, a szolidaritási hozzájárulást és egyéb kötelezettségeit” – fogalmazott Nagy Márton.
„A főváros pénzügyei kaotikusak, ha kell, a rendbetételhez kölcsönadunk megfelelő költségvetési szakértőket!” – írta a bejegyzésében a miniszter.