Kiáll a kormány az Erasmus-program folytatása mellett

MH/MTI
2025. február 13. csütörtök. 14:55

Az Európai Parlamentben, a Patrióták és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakcióinak képviselőivel folytatott megbeszéléseit követően Hankó Balázs magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: Brüsszelnek nem volt joga arra, hogy kizárja a magyar egyetemistákat és kutatókat az Erasmus- és a Horizon-programokból. A lépés igazságtalan és erkölcstelen – húzta alá.

Emlékeztetett, tavalyi ősszel fogadta el az Országgyűlés azt a jogszabályt, amelyben kezelte az Európai Bizottság aggályait az alapítványi egyetemek esetében a kuratóriumi tagsággal és a kuratóriumi idővel kapcsolatosan. A törvény akkor lépett volna hatályba, ha a „minden jogalapot nélkülöző brüsszeli követelések” után a magyar diákokat visszaengedik az Erasmus-, a magyar kutatókat pedig a Horizon-programokba – mondta. Az Európai Bizottság azonban – mint tájékoztatott – nem fogadta el a törvényt, sőt, újabb követeléseket támasztott, „nyomást helyezve ezzel a magyar kormányra”.

Az Európai Parlament kulturális bizottságának elnöke mellett pedig a Tisza Párt is az Európai Bizottság tavaly decemberében rögzített, új határozatának elfogadására szólított fel – magyarázta Hankó Balázs, majd elmondta: „Az Európai Bizottság azt akarja, hogy a rektorokat a magyar egyetemi alapítványokból tegyük ki. Azt akarja, hogy a civil szervezetek szabják meg azt, hogy kik ülhetnek be a magyar egyetemi kuratóriumokba.”

A miniszter hangsúlyozta, az uniós bizottság határozata azt is tartalmazza, hogy Brüsszel összeférhetetlenségi szabályokat akar bevezetni az egyetemi rektorok és az egyetemi szenátusi választással kapcsolatosan is, azaz – mint kiemelte – Brüsszel egyértelműen szembehelyezkedik az egyetemi autonómiával. „Ezt nem hagyjuk, mert a magyar nemzet érdeke, a magyar gazdaság, a magyar társadalom, a magyar szuverenitás érdeke ezzel ellentétes” – fogalmazott. A magyar gyermekvédelmi törvény kapcsán Hankó Balázs közölte, Brüsszel „genderpropagandát” akar bevezetni Magyarországon. Az mondta: „szerencsére” az európai konzervatívok és a Patrióták a „normalitás” oldalán vannak, „velünk vannak”.

„Elkötelezettek amellett, hogy legyen újra normális Európa, mert erős nemzetek, erős Európájára van szükség. Ezt mi, magyarok a magyar modell alapján biztosítani tudjuk” – tette hozzá nyilatkozatában a kulturális és innovációs miniszter.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.