
MH/ MTI
2025. február 13. csütörtök. 9:08
Egy friss kutatás megdöbbentő felfedezést tett, amikor a koleszterin és a demencia kapcsolatát vizsgálta. A legtöbben a demenciát a szellemi leépüléssel, tehát az agyi tünetekkel azonosítják, azonban a friss tanulmány szerint akár már koleszterinszintünk is árulkodó lehet a jövőbeni kockázataink szempontjából.
A szakemberek azt vizsgálták, hogy egy kontrollcsoporton belül hány betegnél alakul ki hosszú távon valamilyen kognitív hanyatlás, esetleg a demencia teljes formája. A kutatók ennek során arra jutottak, hogy azok a betegek, akiknek koleszterinszintje kilengéseket mutatott, hosszú távon 60 százalékkal nagyobb kockázatnak voltak kitéve a demencia tekintetében.
Természetesen ez azt is jelenti, hogy ezen kockázatok ellen tehetünk, hiszen megfelelő étkezéssel és rendszeres testmozgással kordában tudjuk tartani a koleszterinszintünket, ezzel pedig jelentősen csökkenthetjük a demencia kialakulásának a kockázatát.