Hétköznapi történetet látunk intim közelségből. Bár a nyers valóságról van szó, de hiányzik belőle a főként régebbi magyar filmek egy részére jellemző, „a rendező most alászáll” attitűd.
A rendező a Sünvadászat című filmben, amelynek Szurdi Panni mellett az egyik forgatókönyvírója is, arról beszél, amit ismer, amit megtapasztalt, ami az ő torkát is szorítja, és még a két gyermekét is játszatja a filmben.
A történet egyetlen napon játszódik reggeltől estig, és a főhőse Bogi (Mari Dorottya), aki a Zeneakadémia énekszakos hallgatója, a legjobb az évfolyamában. Reggel a meghallgatáson remekel, de az éves vizsga majd este lesz, és Bogi elvállalja, hogy napközben vigyáz az unokatestvére gyerekeire. Zita, az unokatestvér felesége ugyanis sikeres kurátor egy kortárs galériában, és hirtelen beérkezett egy kiállítási anyag, amit el kell rendezni, méghozzá az ő maximalizmusával.
Elvben nem lenne gond, mert Bogi viszi magával a fellépő ruháját, és lesz ideje mindenre az esti vizsgafellépésig, de már az első perctől minden másképpen alakul. Bogira, mint valami óriáspók rácsimpaszkodik az unokatestvér (Polgár Csaba) és felesége Zita (Jakab Juli) éppen válás közeli házassága, ami miatt a színházi rendező férfi is szét van csúszva, és a mindenben mindenhol elsőséget magának követelő feleség is.
Közben Bogi apja (Ferenczy Gábor) és a Bogi falujában élő kedvese is bejelentkezik napközben, mert ha már feljöttek Budapestre, időt szeretnének tölteni a lánnyal. Tulajdonképpen sok apró elcsúszás beleférne, az otthon felejtett ruha, cipő is pótolható, de míg Bogi a barátjának próbál jegyet intézni estére, olyasmi történik (vagy mégsem történik?) az egyik gyermekkel, amire csak rémálmaiban gondol az, aki gyerekre vigyáz. De nem biztos, semmi sem biztos, csak az, hogy Bogi szelíd és megbízható, türelmes, és szeretik a gyerekek, de nincs felkészülve arra, hogy egy szemvillanás alatt megtörténhet ilyesmi, és ha megtörtént, akkor mit kell tennie. Mit ír erről az internet, és nem kellene-e szólni Zitának? Bogi nagyon akar szólni Zitának, de elbizonytalanodik, és végül magára marad a létező vagy nem létező bajjal, miközben fejben és lélekben már rég a színpadon kellene lennie.
A film mindhárom fő alakja művész, aki másképpen él, másképpen áramoltatja az energiáit, mint a hétköznapi emberek, hajlamos többet elvenni, többet elkérni magának időből, energiából, mert úgy hiszi, vagy talán igaz is, hogy csak így tudja megvalósítani a feladatát.
De hogy lesz ez akkor, amikor mindenki művész? Egymást vonszolják, egymástól csipkedik az időt, az energiát, a figyelmet. A házaspárnak ez természetes, de a tápláléklánc alján ott van Bogi, aki még csak ezután lesz jelentős művész. A lány apja meg is jegyzi, hogy Boginak ezen a napon nem kellett volna elvállalnia a gyerekeket, hanem csakis a vizsgájával törődni. Az unokatestvérnek meg nem kellene őt kihasználnia, hanem inkább segíteni, támogatni a vidékről felkerült zeneakadémista rokonát.
Na de hát mikor, milyen energiából, amikor belé is úgy kell Boginak lelket vernie a nap elején? Mikor ott az a gyötrő és számára érthetetlen helyzet, hogy a felesége elköltözött tőle a gyerekekkel, mert szerinte az a normális, ha nincsenek mindig egymás nyakán.
Az alkotók nem adnak választ arra, hogy ennek az egésznek valójában hogyan kellene lennie, minek és kinek kellene változnia, hogy ne roskadozzunk az időhiány, a vállalt és nyakunkba sózott vagy éppen a meg nem értésből, túlzott ítélkezésből, elvárásokból fakadó terhek miatt.
Csak az a biztos, hogy mindenki szeretné, mindenki olyan életről álmodik, amelyben, ahogy mondani szokták: éri a széle a hosszát.
A filmben nagyon közelről és szeretetteljes szemszögből látjuk a szereplőket, a kamera is sokat tesz ezért. Rengeteg a közeli kép, nagyon gondosan tárja fel az arcok titkait. Mindenki szép is, furcsa is, vagy éppen a furcsaságában szép és attraktív.
Sokszor érezzük, hogy együtt lélegzünk Bogival, az ő észvesztő rémületét, bűntudatát mi is átéltük már, mert a felelősség, a rutintalanság és a túlvállalás, a túlterhelés ilyen.
Tamás (Polgár Csaba) és Zita (Jakab Juli) szét vannak csúszva, mert a kapcsolatuk a válás határára került
Fotó: Mozinet
Ezek a helyzetek ugyanakkor banalitásukban mulatságosak is lehetnének, de nem tudnak azok lenni, még ha nem fordulnak tragédiába, akkor sem, mert túl nagy a tét, és túl sok minden van egyszerre.
És nem is csak azt mutatja meg a kamera, hogy mennyire szerethető egy szabálytalan arc, egy suta mozdulat vagy akár egy semmiség, amit elmond valaki, akit már jó ideje figyelünk, hanem hogy kiben mi az a tulajdonság, ami kockázatos, amivel árthat magának vagy a másiknak, mi az, amiért bízhatnak benne, és mi az, amiért jobb, hogy ha vigyáznak vele, és ha történik valami hiba, valami baj, mulasztás, akkor mi van, és utána mi van e között a három ember között.
Objektum doboz
És mi lesz így végül Bogival? Idővel ő is önző vagy szétcsúszott lesz, és másokra dobálja még a magánélete terheit is, vagy végül mégsem lesz művész, hanem mondjuk óvónő, mert sünös dalt ott is lehet énekelgetni? Vagy éppen az érzékenysége és alázata miatt nagyon is jelentős énekes lesz?
Nem tudjuk meg a filmből, de hátha mostantól, hogy ezt a filmet megnéztük, jobban és másképpen fog minket érdekelni a tehetséges fiatalok sorsa, meg az is, hogy kit mivel terhelünk, és miféle koloncokat veszünk a nyakunkba, határokat húzunk, vagy valami nagy nézőpontváltás lesz ebből inkább.
Sünvadászat – 2025
Magyar filmdráma – 89 perc
Rendezte: Schwechtje Mihály
