Aligha kell bárkinek is be kell mutatni azt a kínt, amelyet az ágy sarka okozhat például, ha véletlenül sípcsonttal belerúgunk éjszaka a mosdóba menet. Hasonlóképpen nagy fájdalommal jár, ha a könyökünket verjük be egy szekrény mellett forgolódva, vagy ha a homlokunk ütközik neki valaminek egy óvatlan mozdulatnál. Ilyenkor a legtöbb ember azonnal a sajgó tagjához kap, majd reflexszerűen dörzsölni kezdi azt – írja a Házipatika.
Az IFLScience cikke szerint a válasz röviden az, hogy igen, a dörzsölés tényleg képes elnyomni a fájdalmat. Az igazán izgalmas kérdés azonban nem is ez, hanem az, hogy minek köszönhetően történik mindez. E ponton pedig érdemes egy kicsit visszautazni az időben, méghozzá 1965-ig. Ekkor jelent meg ugyanis az a tanulmány Ronald Melzack és Patrick D. Wall tollából, amelyben új elméletüket bemutatva a szerzők jelentősen átalakították a fájdalomról alkotott tudományos ismereteinket. Ez volt az úgynevezett kapukontroll-elmélet.
Melzack és Wall teóriája szerint egy fájdalmas inger blokkolható fájdalmatlan ingerekkel, amelyeket az ezért felelős idegrostok hamarabb el tudnak juttatni a gerincvelőbe. A különböző ingereket ugyanis különböző idegek vezetik végig testünkön, egyszersmind más-más sebességgel. A tapintás és nyomás, jelen esetben tehát a dörzsölés ingerét például Aβ típusú rostok közvetítik, méghozzá meglehetősen gyorsan, óránként 386 kilométeres sebességgel. Eközben a tompa és a hő okozta fájdalom érzőrostjai az előbbieknél lényegesen lassabb, C típusú rostok, amelyek csupán 3,2 kilométer/órás sebességgel vezetik a jeleket.
A kezdeti fájdalom még gyors
Az éles, nyilalló fájdalmat a C rostoknál gyorsabb, de az Aβ rostoknál lassabb Aδ rostok vezetik. Ha például kalapáccsal az ujjunkra ütünk, akkor a kezdeti, erős fájdalom az Aδ rostok közvetítésével jut el a központi idegrendszerbe, míg az azt követő zsibogás a C rostok révén.
