Az Irakban talált, ősi ékírásos táblák szerint az emberek legalább i. e. 2500 óta „smootingolnak”. A mai világban számos társadalom osztozik a csókokon valamilyen formában, legyen szó romantikáról, családi szeretetről vagy baráti üdvözlésről.
Ha egy viselkedés ennyire elterjedt, érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon más fajok is így tesznek-e, és hogy a viselkedésnek van-e evolúciós eredete. Szóval csókolóznak más állatok is?
Ha tudni akarjuk a választ, először is meg kell határoznunk a csók fogalmát – és ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
Az emberi csók fizikai kifejezése a nyelvvel való csókolózástól az arcra adott puszin át sokféle lehet. Az ajkak összezárása mögött rejlő szándék is számít; az ajkaknak a másik ajkához való nyomása az újraélesztés során fizikailag hasonlíthat egy csókhoz, de csak kevesen definiálnák úgy. Általában az emberi csóknak valamilyen pozitív társadalmi érzést kell kifejeznie, legyen az szexuális, romantikus vagy plátói.
Az állati „csókok” talán egyik legnyilvánvalóbb példája, amikor a kutyák megnyalják az ember arcát. A kutyák a szájukat a gazdájuk arcához viszik, és nyalogatni kezdik, hogy kifejezzék szeretetüket, bár ez a viselkedés számos más célt is szolgálhat, például a gondoskodást vagy a szagok megtapasztalásának fokozását. Ezt a viselkedést valószínűleg megerősítik a gazdáik pozitív reakciói.
Ezzel kapcsolatban fontos leszögezni, hogy az állatok ilyen jellegű viselkedésének tanulmányozásakor a tudósok igyekeznek nem antropomorfizálni, vagyis az állatok cselekedeteit nem az emberi motivációk és viselkedésmódok szemüvegén keresztül szemlélni. Tehát bár tanulmányozhatjuk a kutyákat, és megfigyelhetjük, hogy hajlamosak megnyalni azoknak az embereknek az arcát, akikkel szoros kapcsolatban állnak, nem feltételezhetjük, hogy ezek a „csókok” ugyanazt jelentik számukra, mint számunkra.
Más főemlősök is csókolóznak?
A főemlősök az egyetlen olyan állatok, amelyek képesek „csókolózni” az emberhez hasonlóan összeszorított ajkakkal; más fajok nem rendelkeznek a szükséges anatómiával. És ha már az állatvilágról van szó, a bonobók (Pan pan paniscus) talán a legtöbbet csókolózók közé tartoznak. A csimpánzok (Pan troglodytes) mellett a bonobók a legközelebbi élő rokonaink, és ők is (rendkívül) gyakran váltogatják a partnereiket.
Vanessa Woods, a Duke Egyetem evolúciós antropológus kutatója a Live Science-nek elmondta, hogy a bonobók nőstények által vezetett társadalmi csoportjai a vitákat inkább szexszel, mintsem erőszakkal oldják meg, mint sok más főemlős.
A főemlősöknél az ápolás során a csókhoz hasonló viselkedés elterjedtsége még arra is késztetett egy kutatót, hogy azt feltételezze, hogy ez az emberi csókolózás eredete.
Az ápolási folyamat utolsó szakaszában a főemlősök összeszorítják az ajkaikat, és a csókhoz hasonló mozdulatokkal beszívják az ápolt bőrét, hogy eltávolítsák a maradék bogarakat és szennyeződéseket. Úgy vélik, hogy ahogy az evolúció megfosztotta az ősi főemlősöket sűrű testszőrzetüktől, az ápolás szükségtelenné vált, de emberi őseink megtartották az ápolási folyamat utolsó, csókhoz hasonló lépését, amely az erős társas kötelék kommunikálásának módja volt.
„A csókolózás nem pusztán romantikus vagy kulturális jelenség, hanem a főemlősök társas kötődésének evolúciós maradványa” – mondta Lameira a Live Science-nek küldött e-mailben.
Woods nincs teljesen meggyőződve arról, hogy ez az egyetlen evolúciós oka a csókolózásnak. Elmondása szerint a bonobóknál az élelem megosztása szintén nagy motivációja a szájról szájra érintkezésnek, és a csókolózó viselkedés ugyanúgy származhatott onnan is egy közös ősből.
Bár a csókolózás evolúciós eredete továbbra is rejtély, egy dolog világos: más állatoknak is lehetnek olyan viselkedésformái, amelyek formájukban vagy funkciójukban hasonlítanak a csókolózásra, de az emberi csókolózás teljes spektruma megkülönböztet minket az állatvilág többi tagjától.
