Fenntartható lesz a globális minimumadó?

MH/MTI
2025. február 18. kedd. 17:27

Nagy Márton az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácskozására érkezve elmondta: a találkozó napirendjének központjában a globális minimumadó jövője áll.

Mint mondta, ez fontos téma annak fényében, hogy az Egyesült Államok úgy döntött, visszalép a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által meghatározott globális minimumadó-megállapodástól.

„Az, hogy az Egyesült Államok kilép ebből a megállapodásból, problémát jelent az Európai Unió és az uniós országok számára a régió versenyképessége szempontjából. Az Európai Unió már most is versenyképességi válsággal küzd, és az Egyesült Államok által bejelentett lépés további problémákat okozhat, mivel harmadik országok profitálhatnak ebből a döntésből – hívta fel a figyelmet. Ezért kell megvizsgálni, hogy a globális minimumadó fenntartható-e a jövőben, és hozzájárul-e az EU versenyképességéhez, de közben el kell kerülni a nagy multinacionális vállalatok elvándorlását is.

A miniszter kitért arra is, az EU tagállamai között vita zajlik arról, hogy a védelmi kiadásokat miként kezeljék a költségvetési szabályokban, tekintettel az egyre növekvő geopolitikai kihívásokra és a NATO kötelezettségeire. Elmondta, hogy az új uniós javaslat szerint a védelmi kiadásokat kiemelnék a költségvetésből, és nem kerülne túlzottdeficit-eljárás alá az az ország, amely növeli a védelmi kiadásokat. Mint megjegyezte, a javaslat még kezdeti szakaszban van, kevés konkrétummal. Lényegében két pont köröl zajlik a vita: egyrészt, hogy mi számít védelmi kiadásnak, ebben a kérdésben Magyarország határozottan úgy véli, minden országnak magának kell döntenie, míg mások a NATO által meghatározott védelmi kiadási definíciót követnék – mondta. Másrészt kérdés, hogy mi az a referenciaérték, amihez képest a növekvő védelmi kiadások már nem számítanak bele a kiadásokba.

A tagállamok sürgetik a részletszabályok kidolgozását, és várhatóan tavaszra elkészül egy átfogó javaslatcsomag – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.