Információs vonal a családokért

MH/MTI
2025. február 18. kedd. 13:13

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter közölte, hogy az információs vonal a hét minden napján 8 és 18 óra között érhető el jövő hétfőtől.

A miniszter elmondta azt is, hogy két hete 36 családszervezettel tárgyalt, amelyekkel „három plusz egy dologról” állapodott meg a családok védelméért: a hagyományos családmodellt Brüsszel támadásaival szemben is meg kell védeni, a gyermeket vállaló családok anyagi helyzetét tovább kell erősíteni, védőnőképzést indítanak minden külhoni területen, valamint elkezdtek tárgyalni a bankokkal, hogy bürokrácia- és adminisztrációmentesen juthassanak hozzá a családtámogatásokhoz a családok.

A kormány minden élethelyzetben kiáll a családok mellett, és ugyanezt kérte a családszervezetektől is, amelynek eredményeképpen megszületett a megállapodás az Családjainkért Alapítvánnyal – tette hozzá Hankó Balázs.

Az információs vonalon nemcsak az érdeklődők kaphatnak információkat, hanem az észrevételeket és a felmerülő problémákat a minisztériumnak is közvetíti a szervezet – ismertette a miniszter.

A legfontosabb, hogy az információkat közérthetően magyarázzák majd el az érdeklődőknek, ugyanis már több családszervezet is jelezte, hogy az intézkedések nem mindig érthetőek a családoknak – emelte ki Tengyer Minea, a Családjainkért Alapítvány elnöke.

Kezdetben önkéntesek fogadják majd a hívásokat, majd szeretnének bevonni képzett koordinátorokat és szakértőket is a munkába – közölte kérdésre válaszolva az elnök.

Elmondta azt is, hogy a Családjainkért Alapítványt 1991-ben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete alapította az önhibájukon kívül krízishelyzetbe került családok támogatására és a tehetséges gyerekek támogatásáért.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.